2016. november 30., szerda
2016. november 29., kedd
2016. november 28., hétfő
2016. november 27., vasárnap
Mit tenne Jézus?...#6
Egy szép tavaszi napon Jézus a közparkban állna és élvezné a nap simogató sugarait. Persze nem törődne az átható húgyszaggal és nem nézne a lába elé, hogy ne lépjen kutyakakiba, csak átadná magát az utolérhetetlen élvezetnek, amikor az ember arcát megcsókolja az első igazi tavaszi napfény. Becsukná a szemét és elmerülne abban a végtelen narancssárga fényben, amit a lehunyt szemhéján át lát. Élvezné a hűvös szellőt, és a természet békéjét, mert képes lenne meglátni a szépet egy lepukkant városi közparkban. Hiszen ide járnak az emberek töltekezni. Napfénnyel, levegővel. Bár az biztosan zavarná, ha a sok boldogtalan a lábát fotózná, azok, akik vélnék Jézus lába közt egy pokémon van. Valahol egy másik, alternatív, párhuzamos világban. Semmiképp sem itt és most, a kollektív jelenben, mert Jézus vélné azt ő is érzékelni. Talán a paradicsomban. Mert körös körülötte csak boldogtalan, szellemi kiteljesedésében megrekedt telefonkezű lényeket lát.
2016. november 26., szombat
2016. november 25., péntek
2016. november 24., csütörtök
2016. november 23., szerda
2016. november 22., kedd
2016. november 21., hétfő
2016. november 20., vasárnap
Mit tenne Jézus?...#5
Jézus betér a bankba. Mert lehetsz akármekkora nagy messiás vagy próféta, ha a pénzügyeid nincsenek rendben, ebben a világban nem osztanak neked lapot, barátocskám. Szóval betér a bankba, szakít egy sorszámot és türelmesen vár. Aztán látja, hogy az ügyintéző kisasszonytól távozik az ügyfél, akinél az övét megelőző sorszám volt. Tehát most már Jézus következik. A pulthoz lép, mire az ügyintéző kisasszony ráförmed, hogy kinek is képzeli magát, hogy csak úgy odalép az ő pultjához, anélkül, hogy a hívószáma megjelent volna a kijelzőn. Jézus bocsánatot kér ahelyett, hogy leordította volna az ügyintéző kisasszony haját, ahogyan bárki más emberfia tette volna. De ő mégiscsak Jézus. Odatartja a másik orcáját is.
2016. november 19., szombat
2016. november 18., péntek
Hitvallás
"Ennek a világnak fehér a virága, fehér a csuhása, fehér az egyháza. Ennek a világnak itt dobog a szíve, itt van a lelke, itt van a közepe."
2016. november 17., csütörtök
2016. november 16., szerda
Az Erdő fohásza
Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne
emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege hideg téli
éjszakákon,
Én vagyok tornácod barátságos fedele
melynek árnyékába menekülsz a tűző
nap elől
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házadat
tartja,
Én vagyok asztalod lapja, én vagyok
az ágy, amelyen fekszel,
a deszka, amelyből csónakodat építed.
Én vagyok házad ajtaja, bölcsőd fája,
koporsód fedele.
Vándor, ki elmégy mellettem, hallgasd
meg kérésem:
Ne bánts!
2016. november 15., kedd
Ady Endre: Az én menyasszonyom
Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a síromba.
De elkisérjen egész a síromba.
Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
„Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.”
„Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.”
Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szivébe láthassak be néha.
Csak a szivébe láthassak be néha.
Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.
Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.
Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Boruljon rám és óvjon átkarolva.
Boruljon rám és óvjon átkarolva.
Tisztító, szent tűz hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.
Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.
Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.
Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.
Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.
A lelkem lenne: életem, halálom.
Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.
Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.
Együtt kacagnánk végső búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.
Meghalnánk, mondván:
„Bűn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.”
„Bűn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.”
2016. november 14., hétfő
2016. november 13., vasárnap
Mit tenne Jézus...? #4
Jézus ellátogat a helyi SZTK-ba, mert hol máshol kerülhetne közelebb az emberekhez, az emberi lét esszenciájához, mint egy ispotályban. Csendben megtelepedik egy instabil, fröccsöntött műanyag széken és figyel. Egy széparcú nővér máris felveszi az adatait: amikor Jézus magát Jézusnak nevezi, a nővér undok pillantással felnyársalja, netalán a pszichiátriai járóbeteg ellátásra jött. Jézus ráhagyja, hiszen a gyógyítás templomában a nővérke biztosan jobban tisztában van a csoda mechanizmusával és anak definícióival.
Amikor meglátja, hogy egy ez életét már leélt idős asszony egy dzsungelharcos lendületével utat vág magának a széparcú nővérhez, kedvesen megsimítja a vállát, hogy üljön le nyugodtan, mert még sokan várakoznak őelőtte a nővérre, ám a mamzi egy jól irányzott botsuhintással rendre utasítja az izgága fiatalembert, aki talán a messiásnak képzeli magát, hogy beleüti az orrát olyan dologba,amihez semmi köze.
2016. november 12., szombat
2016. november 11., péntek
Sárkányok
Ez a hagyomány annál is érdekesebb, mivel a pilisi tradíció szerint a pilis sárkányok mészkősziklába vájt otthonokban laktak egykor. Ezeket a sziklákat pedig az ősök nagy gyógy levelekből készítették. Mégpedig úgy, hogy azt nyálaikkal ragasztották össze, majd rájuk fújtak és azokból szép fehér sziklák lettek. Milyen különös bizonysága a hagyománynak az, hogy ez a két egymástól oly nagy földrajzi távolságban lévő hely pont a Báthoriak és a velük kapcsolatos sárkány-tradíció kapcsán mutat fel megdöbbentő egyezéseket. A Báthoriak ezen „sárkányos emblémája" ama fölöttébb sokatmondó „koronás kígyóval" igen mély szimbolikával rendelkezik és végtelen formájával magát a szent teret, a szent helyet jelképezi. Ez a kígyó lesz az, ami magát a Pilist is, mint szent helyet védelmezőn körbekeríti. De ne menjünk a dolgok elébe. E könyv erről a „kígyórítusról" külön fejezetben számol be. Azt se felejtsük el, hogy a magyarság teljes mitikus és egzakt történelmében egyaránt nagy fontossággal bíró állatának, a lónak (ami a pilisi hagyományban a fehér kígyó kísérőállata és a sárkánynak „szelíd patása"), a sárkánynak, és a kígyónak a magyar spirituális hagyomány igen összetett együttes szerepet vindikál. Mégpedig nem más helyen, mint a magyar táltos hagyományban. A három állatnak ezt a közös és mélyen szakrális szerepét a magyar táltos kultuszban remekül tudjuk érzékeltetni azon a képen, ahol a sárkány a kígyó testét veszi magára miközben lófejet kap. Itt a kígyótest mozgása a végtelenség nyolcas ábráját ölti magára. Ezáltal a végtelenségnek, mint időtlenségének a földön ciklikus vissza-visszatérő hagyományára utal. Ahol a „fejek egymás felé néznek, de egymást soha sem láthatják", mert tulajdon testük akadályozza meg őket abban.
Gönczi Tamás: Piliscsillag, napcsillag
2016. november 10., csütörtök
2016. november 9., szerda
2016. november 8., kedd
Ady: A lelkek temetője
E föld a lelkek temetője,
Ciprusos, árva temetője,
Sok vér ömlött itt valaha
S maggyilkos méreg lett belőle.
Itt azok éltek, kik nem éltek,
A legkülömbek sohse éltek,
Itt meddő a nagy gerjedés
S százszor boldogok a vetéltek.
Ez a szomorú magyar róna,
Halálszagú, bús magyar róna,
Hány megölt lélek sikoltott
Bús átkot az egekig róla.
Óh, boldogok itt, kik nem éltek,
A legkülömbek sohse éltek,
Itt meddő a nagy gerjedés
S százszor boldogok a vetéltek.
Ciprusos, árva temetője,
Sok vér ömlött itt valaha
S maggyilkos méreg lett belőle.
Itt azok éltek, kik nem éltek,
A legkülömbek sohse éltek,
Itt meddő a nagy gerjedés
S százszor boldogok a vetéltek.
Ez a szomorú magyar róna,
Halálszagú, bús magyar róna,
Hány megölt lélek sikoltott
Bús átkot az egekig róla.
Óh, boldogok itt, kik nem éltek,
A legkülömbek sohse éltek,
Itt meddő a nagy gerjedés
S százszor boldogok a vetéltek.
2016. november 7., hétfő
2016. november 6., vasárnap
Mit tenne Jézus...? #3
Jézus szereti isteni atyja minden teremtményét: ugyanazzal a szeretettel tekint egy pocokra, mint egy a közparkban sétáló nemes, harci ebre. Jézus önzetlen és cseppnyi félelem sincs a szívében, a harci eb buksiját megpaskolja, és merő jóindulatból figyelmezteti a büszke eb-tulajdonost, hogy nem szabad a jószágot póráz nélkül sétáltatni. Mert még el találnák tőle kobozni ezt a pompás példányt, ami igazán kár lenne. Az ebtulajdonos a foncsorozott napszemüvegén keresztül nem látja meg a Jézusból kiáramló isteni fényt, és felpaprikázva a különös fiatalemberre uszítja vérebét, hogy marcangolná szét, mert kinek képzeli magát, hogy belepofázzon az ő dolgába.
2016. november 5., szombat
2016. november 4., péntek
2016. november 3., csütörtök
2016. november 2., szerda
Városok, amelyek akár lehetnének is
Egy regényben, egy filmben fontos a helyszín. Főleg hosszabb, nagyobb lélegzetű művek esetében, ahol a hely nem csak háttér, nem csupán díszlet, hanem szerves része a történetnek. Kislányként elbűvölt Avonlea városa a Prince Edward szigeten, és benne a sosemvolt polgári romantika és idill. A Váratlan utazás című filmsorozat kapcsán teljesen beleszerettem a városba, és az epizódok alatt teljesen megismertem. Tudtam, hogy mi hol van, ki hol lakik, a fontosabb események hol történtek. Aztán felnőttként szembesülni vele, hogy Avonlea olyanformán nem igazán valódi, egészen különleges élmény volt. Egyfelől megkönnyebbülés, hogy nem kellett szembesülnöm vele, hogy a gyermekkor mítosza milyen a jelenben: nem akartam látni a bankautomatákat, muskátlis ládákat és ocsmány reklámokat. Így olyan maradhatott, amilyennek megismertem. Viszont örökké olyan marad. Beleragadt az időbe.
Akárcsak Twin Peaks vagy Wayward Pines. A maguk módján szintén idilli városkák, ám ott valahogyan mégsem szeretne élni az ember. Vagy mégis, mert a könyvet olvasva, a filmet nézve szeretek ott lenni. Azt hiszem szeretem a tökéletesen felépített városokat. Akkor is, ha nem is léteznek. Jó oda kiruccani, egy kicsit elidőzni a múltban. És mint egy Möbius-hurokból, nincs kiszállás.
Szemben a kitalált helyekkel, ott van Agatha Raisin angliai falucskája, Cottswolds. Amit olvasás közben elképzelhetetlenül idillinek találtam, aztán utánanéztem, hogy mennyire valós ez a hely, és meg kellett állapítanom, hogy a valóságban is gyomorforgatóan imádnivaló. Szóval sosem lehet tudni.
Aztán találkoztam Scarfolk városával, a horror bizarr városával. Megvallom, elsőre nem voltam biztos benne, hogy tényleg kitalált. Persze annyira bizarr, hogy nem lehet valódi. És mégis, ott van benne az a hajszálnyi valóság, ami sokkal igazibb, mint a mi őrült világunk a legjózanabb pillanataiban. Akár lehetne is. És ez teszi izgalmassá.
Az angliai Scarfolk örökre a hetvenes években ragadt, ekkor született meg Richard Littler képzeletében. Ami - számomra - különlegessé teszi, hogy nem egy regény, vagy film, filmsorozat, hanem egy olyan mű, amihez hasonlóval eddig nem találkoztam. Egy dokumentumokból, hírekből, közleményekből felépülő város. Mindabból bontakozik ki a történet, ami a mindennapjainkat jelenti. Plakátok, könyvek, reklámok, tájékoztató prospektusok. Nincs történet, és mégis, a média maga a történet. Mert kibontakozik belőle a történet. Cikkek, könyvajánlók, apró hírekből bontakozik ki a rettenet. Nem is árulok el többet róla, meghagyom a felfedezés élményét nektek! Scarfolk városába a virtuális útlevél itt. Csak néhány kedvcsináló kép a borzongás bizarr kirándulásához:
2016. november 1., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)