2016. november 27., vasárnap

Mit tenne Jézus?...#6

   Egy szép tavaszi napon Jézus a közparkban állna és élvezné a nap simogató sugarait. Persze nem törődne az átható húgyszaggal és nem nézne a lába elé, hogy ne lépjen kutyakakiba, csak átadná magát az utolérhetetlen élvezetnek, amikor az ember arcát megcsókolja az első igazi tavaszi napfény. Becsukná a szemét és elmerülne abban a végtelen narancssárga fényben, amit a lehunyt szemhéján át lát. Élvezné a hűvös szellőt, és a természet békéjét, mert képes lenne meglátni a szépet egy lepukkant városi közparkban. Hiszen ide járnak az emberek töltekezni. Napfénnyel, levegővel. Bár az biztosan zavarná, ha a sok boldogtalan a lábát fotózná, azok, akik vélnék Jézus lába közt egy pokémon van. Valahol egy másik, alternatív, párhuzamos világban. Semmiképp sem itt és most, a kollektív jelenben, mert Jézus vélné azt ő is érzékelni. Talán a paradicsomban. Mert körös körülötte csak boldogtalan, szellemi kiteljesedésében megrekedt telefonkezű lényeket lát.

 

2016. november 20., vasárnap

Mit tenne Jézus?...#5

   Jézus betér a bankba. Mert lehetsz akármekkora nagy messiás vagy próféta, ha a pénzügyeid nincsenek rendben, ebben a világban nem osztanak neked lapot, barátocskám.  Szóval betér a bankba, szakít egy sorszámot és türelmesen vár. Aztán látja, hogy az ügyintéző kisasszonytól távozik az ügyfél, akinél az övét megelőző sorszám volt. Tehát most már Jézus következik. A pulthoz lép, mire az ügyintéző kisasszony ráförmed, hogy kinek is képzeli magát, hogy csak úgy odalép az ő pultjához, anélkül, hogy a hívószáma megjelent volna a kijelzőn. Jézus bocsánatot kér ahelyett, hogy leordította volna az ügyintéző kisasszony haját, ahogyan bárki más emberfia tette volna. De ő mégiscsak Jézus. Odatartja a másik orcáját is.

 

2016. november 18., péntek

Hitvallás

   "Ennek a világnak fehér a virága, fehér a csuhása, fehér az egyháza. Ennek a világnak itt dobog a szíve, itt van a lelke, itt van a közepe."

 

2016. november 16., szerda

Az Erdő fohásza


Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon,
Én vagyok tornácod barátságos fedele
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házadat tartja,

Én vagyok asztalod lapja, én vagyok az ágy, amelyen fekszel,
a deszka, amelyből csónakodat építed.
Én vagyok házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmégy mellettem, hallgasd meg kérésem:

Ne bánts!


2016. november 15., kedd

Ady Endre: Az én menyasszonyom

Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a síromba.
Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
„Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.”
Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szivébe láthassak be néha.
Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.
Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.
Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Boruljon rám és óvjon átkarolva.
Tisztító, szent tűz hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.
Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.
Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.
Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.
Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.
Együtt kacagnánk végső búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.
Meghalnánk, mondván:
„Bűn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.”


2016. november 13., vasárnap

Mit tenne Jézus...? #4

   Jézus ellátogat a helyi SZTK-ba, mert hol máshol kerülhetne közelebb az emberekhez, az emberi lét esszenciájához, mint egy ispotályban. Csendben megtelepedik egy instabil, fröccsöntött műanyag széken és figyel. Egy széparcú nővér máris felveszi az adatait: amikor Jézus magát Jézusnak nevezi, a nővér undok pillantással felnyársalja, netalán a pszichiátriai járóbeteg ellátásra jött. Jézus ráhagyja, hiszen a gyógyítás templomában a nővérke biztosan jobban tisztában van a csoda mechanizmusával és anak definícióival.
   Amikor meglátja, hogy egy ez életét már leélt idős asszony egy dzsungelharcos lendületével utat vág magának a széparcú nővérhez, kedvesen megsimítja a vállát, hogy üljön le nyugodtan, mert még sokan várakoznak őelőtte a nővérre, ám a mamzi egy jól irányzott botsuhintással rendre utasítja az izgága fiatalembert, aki talán a messiásnak képzeli magát, hogy beleüti az orrát olyan dologba,amihez semmi köze.

 

2016. november 11., péntek

Sárkányok

Ez a hagyomány annál is érdekesebb, mivel a pilisi tradíció szerint a pilis sárkányok mészkősziklába vájt otthonokban laktak egykor. Ezeket a sziklákat pedig az ősök nagy gyógy levelekből készítették. Mégpedig úgy, hogy azt nyálaikkal ragasztották össze, majd rájuk fújtak és azokból szép fehér sziklák lettek. Milyen különös bizonysága a hagyománynak az, hogy ez a két egymástól oly nagy földrajzi távolságban lévő hely pont a Báthoriak és a velük kapcsolatos sárkány-tradíció kapcsán mutat fel megdöbbentő egyezéseket. A Báthoriak ezen „sárkányos emblémája" ama fölöttébb sokatmondó „koronás kígyóval" igen mély szimbolikával rendelkezik és végtelen formájával magát a szent teret, a szent helyet jelképezi. Ez a kígyó lesz az, ami magát a Pilist is, mint szent helyet védelmezőn körbekeríti. De ne menjünk a dolgok elébe. E könyv erről a „kígyórítusról" külön fejezetben számol be. Azt se felejtsük el, hogy a magyarság teljes mitikus és egzakt történelmében egyaránt nagy fontossággal bíró állatának, a lónak (ami a pilisi hagyományban a fehér kígyó kísérőállata és a sárkánynak „szelíd patása"), a sárkánynak, és a kígyónak a magyar spirituális hagyomány igen összetett együttes szerepet vindikál. Mégpedig nem más helyen, mint a magyar táltos hagyományban. A három állatnak ezt a közös és mélyen szakrális szerepét a magyar táltos kultuszban remekül tudjuk érzékeltetni azon a képen, ahol a sárkány a kígyó testét veszi magára miközben lófejet kap. Itt a kígyótest mozgása a végtelenség nyolcas ábráját ölti magára. Ezáltal a végtelenségnek, mint időtlenségének a földön ciklikus vissza-visszatérő hagyományára utal. Ahol a „fejek egymás felé néznek, de egymást soha sem láthatják", mert tulajdon testük akadályozza meg őket abban.

Gönczi Tamás: Piliscsillag, napcsillag

2016. november 8., kedd

Ady: A lelkek temetője

E föld a lelkek temetője,
Ciprusos, árva temetője,
Sok vér ömlött itt valaha
S maggyilkos méreg lett belőle.

Itt azok éltek, kik nem éltek,
A legkülömbek sohse éltek,
Itt meddő a nagy gerjedés
S százszor boldogok a vetéltek.

Ez a szomorú magyar róna,
Halálszagú, bús magyar róna,
Hány megölt lélek sikoltott
Bús átkot az egekig róla.

Óh, boldogok itt, kik nem éltek,
A legkülömbek sohse éltek,
Itt meddő a nagy gerjedés
S százszor boldogok a vetéltek.
 
 

2016. november 6., vasárnap

Mit tenne Jézus...? #3

   Jézus szereti isteni atyja minden teremtményét: ugyanazzal a szeretettel tekint egy pocokra, mint egy a közparkban sétáló nemes, harci ebre. Jézus önzetlen és cseppnyi félelem sincs a szívében, a harci eb buksiját megpaskolja, és merő jóindulatból figyelmezteti a büszke eb-tulajdonost, hogy nem szabad a jószágot póráz nélkül sétáltatni. Mert még el találnák tőle kobozni ezt a pompás példányt, ami igazán kár lenne. Az ebtulajdonos a foncsorozott napszemüvegén keresztül nem látja meg a Jézusból kiáramló isteni fényt, és felpaprikázva a különös fiatalemberre uszítja vérebét, hogy marcangolná szét, mert kinek képzeli magát, hogy belepofázzon az ő dolgába.

 

2016. november 2., szerda

Városok, amelyek akár lehetnének is

   Egy regényben, egy filmben fontos a helyszín. Főleg hosszabb, nagyobb lélegzetű művek esetében, ahol a hely nem csak háttér, nem csupán díszlet, hanem szerves része a történetnek. Kislányként elbűvölt Avonlea városa a Prince Edward szigeten, és benne a sosemvolt polgári romantika és idill. A Váratlan utazás című filmsorozat kapcsán teljesen beleszerettem a városba, és az epizódok alatt teljesen megismertem. Tudtam, hogy mi hol van, ki hol lakik, a fontosabb események hol történtek. Aztán felnőttként szembesülni vele, hogy Avonlea olyanformán nem igazán valódi, egészen különleges élmény volt. Egyfelől megkönnyebbülés, hogy nem kellett szembesülnöm vele, hogy a gyermekkor mítosza milyen a jelenben: nem akartam látni a bankautomatákat, muskátlis ládákat és ocsmány reklámokat. Így olyan maradhatott, amilyennek megismertem. Viszont örökké olyan marad. Beleragadt az időbe. 
    Akárcsak Twin Peaks vagy Wayward Pines. A maguk módján szintén idilli városkák, ám ott valahogyan mégsem szeretne élni az ember. Vagy mégis, mert a könyvet olvasva, a filmet nézve szeretek ott lenni. Azt hiszem szeretem a tökéletesen felépített városokat. Akkor is, ha nem is léteznek. Jó oda kiruccani, egy kicsit elidőzni a múltban. És mint egy Möbius-hurokból, nincs kiszállás. 
   Szemben a kitalált helyekkel, ott van Agatha Raisin angliai falucskája, Cottswolds. Amit olvasás közben elképzelhetetlenül idillinek találtam, aztán utánanéztem, hogy mennyire valós ez a hely, és meg kellett állapítanom, hogy a valóságban is gyomorforgatóan imádnivaló. Szóval sosem lehet tudni.
   Aztán találkoztam Scarfolk városával, a horror bizarr városával. Megvallom, elsőre nem voltam biztos benne, hogy tényleg kitalált. Persze annyira bizarr, hogy nem lehet valódi. És mégis, ott van benne az a hajszálnyi valóság, ami sokkal igazibb, mint a mi őrült világunk a legjózanabb pillanataiban. Akár lehetne is. És ez teszi izgalmassá. 
   Az angliai Scarfolk örökre a hetvenes években ragadt, ekkor született meg Richard Littler képzeletében. Ami - számomra - különlegessé teszi, hogy nem egy regény, vagy film, filmsorozat, hanem egy olyan mű, amihez hasonlóval eddig nem találkoztam. Egy dokumentumokból, hírekből, közleményekből felépülő város. Mindabból bontakozik ki a történet, ami a mindennapjainkat jelenti. Plakátok, könyvek, reklámok, tájékoztató prospektusok. Nincs történet, és mégis, a média maga a történet. Mert kibontakozik belőle a történet. Cikkek, könyvajánlók, apró hírekből bontakozik ki a rettenet. Nem is árulok el többet róla, meghagyom a felfedezés élményét nektek! Scarfolk városába a virtuális útlevél itt. Csak néhány kedvcsináló kép a borzongás bizarr kirándulásához: