2014. április 29., kedd

Gyöngyszemre bukkantam

   Az állatos könyvek sosem kerülik el a figyelmemet, különösen az ifjabbak számára készült vicces/ vidám/ aranyos könyveket szoktam megnézni. Megvallom, a félig ruhába öltöztetett, emberi beütésekkel rendelkező állat-szerű lényeket kevésbé preferálom. Sosem értettem, hogy pl. miért kell egy nyúlra pólót adni, ha amúgy nincs rajta bugyi, nadrág, stb. A póniknak- akik amúgy dús testszőrzettel rendelkeznek- miért kell napolaj, és a nyulak, - akik a fejük két oldalán hordják a szemeiket- hogyan tudnak egy olyan napszemüvegben kilátni, ami az emberek fejére lett kitalálva? Amúgy ez a dilemmám a lovak kapcsán is felmerül, hiszen nekik is két oldalt vannak a szemeik, nem az arcuk síkjában, minta ragadozóknak. Azokat a meséket sem igazán értem, ahol az állatok úgy csinálnak, mintha emberek lennének. Ezeket már gyermekként sem szerettem. 
  És akkor következzék a totális ellentmondás, mert a mesekönyv, amit ajánlok, pontosan ezeknek a kritériumoknak felel meg. Mármint az ellen- kritériumoknak, miszerint nem szeretem a felöltöztetett állatokat, és azokat, akik úgy tesznek mintha emberek lennének. Mindkét eset tökéletesen megvalósul ebben a könyvben. És mégis. IMÁDOM!!!
   A szóban forgó mű A Fásli Utcai Állatkórház. Írta May Szilvia, rajzolta Petrók Ildikó. Zseniális. Az ilyen nőket homlokon szeretném csókolni, mert valamit hozzátettek az életemhez. Valami jót. 
   Kinyitottam a könyvet, és hol nevettem, hol folyt a könnyem. De jókedvemben. Már maguk a rajzok is tele vannak szeretettel. Dr. Fábián, a pávián, szemész szakorvos, Dr. Pipitér szülész- ellész- nősténygyógyász (amúgy tehén) és Gizella, a dietetikus gazella látja el a hozzájuk érkező betegeket. Kezdődik az egész Kukk Franciskával, a kakukkal, aki nem tudja, hova rejtette a tojását, és hites urával, Kukk Kálmánnal őrült módon keresik a tojásukat, nehogy lemaradjanak a kikelésről (ez már az Újabb történetek c. epizód).
   Személyes kedvencem Nyúl Úr, a belga óriásnyúl, akinek fogyókúrázni kellene, de folyton édességekkel tömi magát. Hiába a szépszemű Gizella, nem képes kontrollálni a testsúlyát. Ez egészen az én saját nyulam története, ezért is áll közel hozzám...
   Aztán Nusika, a kamasz disznóhölgy krétával fest magára kiütéseket, mert iskola- undoritisze van... Zseniális, zseniális, zseniális.  Nyilván a saját egészségügyis- múltam is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy beleszerettem, de tényleg, a témában még nem találkoztam ennyire könnyed, vidám, és mégis komoly könyvvel. Ami nem bagatellizálja el a kórház- kérdést, mégsem kezeli drámaként. Ami képes bemutatni az egészségügyi ellátó személyzetet a maga valójában: segíteni akarnak még akkor is, ha az néha fájdalommal jár. Talán még Leó doktor volt a Tesz-Vesz városból ilyen figura.
   És még egy apróság. A tanyasi- csirke nővérnek kis habos-babos gallérja van, de amúgy egy szolid pipi. A városi- csirke nővérnek hatalmas festett szempillái vannak...
Íme néhány kedvcsináló kép, hogy Ti sem tudjatok ellenállni:
katt és egészen élvezhető méretű lesz a kép





 

2014. április 24., csütörtök

Beavatós mese

- Most elmondok neked mindent az életről, fiam - így szólott Nagy Kutya térdére csapva Kis Kutyának. - Én nem hittem apámnak, az meg a nagyapámnak, és így tovább az őseink mind. Te sem fogsz hinni nekem, talán azt fogod gondolni, elvette a Tüzes Víz az eszemet.
" Már régen elvette" - gondolta Kis Kutya, de nem szólt, mert tudta már, hogy részeg indiánnal kár vitatkozni.
- Először is jegyezd meg jól, - folytatta Nagy Kutya - hogy ami fent van az van lent is, és ez a világ rendje, mióta a Nagy Szellem, úgy gondolta, hogy elég volt a káoszból, legyen végre rend, és az a rend, ha minden mindennel összefügg, semmi sem lehet meg egy másik dolog nélkül, és az is kihat egy harmadikra és így tovább.
Szegény Kis Kutya szeme kezdett leragadni, de szerencséjére Nagy Kutya nem vette észre, mondandója kezdte magával ragadni.
- Amíg nem jött a fehér ember, hogy elvegye a földünket, boldogan élhettünk testvéreinkkel, a víz, a levegő nem volt szennyezett, bölény meg annyi volt, hogy mindenki ehetett húst, amennyi belefért. Aztán jöttek néhányan, bőrük, mint a tej, megijedtek, mikor meglátták őseinket, azok megsajnálták őket, olyan egészségtelen, nyomorult népségnek tűntek, adtak nekik ételt, italt, aztán mi lett a hála? Legközelebb puskákkal jöttek, elkergették a derék indiánokat a földjeikről. Sokat megöltek közülünk, nagyon sokat. Ma ha ilyen lenne, úgy hívnák népirtás. Idáig jutottunk, fiam, ami fent van az van lent.
 Nagy Kutya könnyes szemmel nézett maga elé.
- Miért, mi van fent és mi van lent? - kérdezte kissé ingerülten Kis Kutya, akinek egy dupla Whopper egyre gyakrabban jutott eszébe.
- Hát ugyanaz - türelmetlenkedett Nagy Kutya, nem értve, mi nem nyilvánvaló ezen. - Fent is van egy Nagy Kutya és egy Kis Kutya, és az a dolguk, hogy vigyázzák  a Tejutat, a fehérek útját. Csak a kiválasztottak juthatnak be oda, mert ott várja őket az öröklét ígérete.
- Ekkora nagy hatalmunk van nekünk, apám?
- Bizony fiam. És a Tejúton van még valami. Nekünk a legfontosabb. Az egyszarvú, az Unikornis. Ő a miénk, fiam - suttogta Nagy Kutya a meghatottságtól elcsukló hangon. - Aki  annak a szarvát birtokolja, azé az igazi hatalom.
Dudálás hallatszott, és Nagy Kutya már szaladt is, hogy feltekerje a rezervátum sorompóját az érkező turistabusz előtt...

2014. április 23., szerda

Recept a boldog családi élethez

   Nos kérem, most pedig vastag nyafogás következik. A türelmetlenek kérem, lapozzanak. Családi élet(em), és annak eddig feltáratlan rejtelmei következnek.
   Akik valamennyire ismernek, tudják, hogy a család számomra a férjemet jelenti. És pont, itt vége. Néhányan minden bizonnyal valamit azért sejtenek, hogy nem egészen gömbölyű ez a család- történet. Soha senkinek sem beszéltem róla, mert úgy gondolom, ez az érintettek dolga. Igen ám, de az érintettek úgy gondolják, hogy ez nem egy amolyan magánügyünk, hanem mindenkire rátartozik. Így hát én is kénytelen vagyok némileg kapargatni a témát, noha nincs hozzá kedvem, energiám, akaratom, semmim. Úgy gondoltam, ez az egész elkerülhető, de már belátom, hogy ha meg kívánnak fosztani a normális élet lehetőségétől, akkor igenis lépnem kell, nekem is ki kell nyitnom a számat. Ám legyen...
   Amiatt, hogy nem érintkezem a felmenőimmel, sokan megvetnek, lenéznek, lesajnálnak, hülyének tartanak, önzőnek tartanak, és ezer más variáció. Biztos így van. De. Belegondoltál már abba, hogy mi kell egy gyereknek ahhoz, hogy hátat fordítson a szüleinek? Én ezt megkaptam. Nem részletezem a gyermekkorom, mert teljesen értelmetlen lenne, elmúlt, aminek nagyon örülök. Most már felnőtt vagyok, magam döntök, ami végtelen boldogságot okoz, még a rossz döntések is. Úgy élek, ahogyan mindig is szerettem volna. Annak ellenére, hogy felmenőim ezzel nem értettek egyet. Ez még mind nem lenne baj, nem én vagyok az első, sem az utolsó ezen a világon, akinek a szüleinek nem tetszik valami. Akkor is azt az utat választottam, amit én akartam- szintén hasonlóan milliónyi társamhoz előttem és utánam. Ez a nagy titokzatos "út", amiben a társam tényleg a társam és partnerem, semmi misztikus dolog, semmi vallás, semmi extra. Nagy vonalakban annyit mondhatnék róla, hogy sokat olvasunk, nincs tévénk és nem járunk plázázni. Nem veszünk divatos ruhákat, nem utazzuk körbe a földet, nem tömjük tele a lakást haszontalan kacatokkal és nem hencegünk vele, hogy milyen faszán élünk. Szeretünk jókat főzni és könyvtárba járni, és régi kőbányákat felfedezni. 
   Nyilván minden szülő többet és többet vár a gyermekétől, amit valahol meg is tudok érteni. De nekem ez az élet, amit élek, megfelel. És ezt az életet én a férjem, ketten éljük, ettől kezdve senkinek nincs beleszólása. Még akkor sem, ha a "jót akarok neked" hazug, undorító álarcával próbálja elterelni a figyelmem. Aki jót akar, az segít, ha kérem. Aki jót akar, az nem test keresztbe a hátam mögött. Aki jót akar, nem keveri a szart, pláne akkor nem, ha többször figyelmeztetem rá. Aki jót akar, nem dörgöli az orrom alá, hogy "te akartad!" ha segítséget kérek tőle. Satöbbi. Valami ilyesmi elképzeléseim lennének a jót- akarásról.
   Ezzel szemben lépten- nyomon azzal kell szembesülnöm, hogy a felmenőim- akik nyilván jót akarnak- folyamatos megalázásba, magyarázkodásba és kitaszított helyzetbe kényszerítenek. Azért szakítottam meg velük mindennemű kapcsolatot, mert a velük töltött közös idő alatt is tapasztaltam hasonlókat. És azért nem beszéltem róla soha senkinek, mert senki sem hitt nekem, akinek megpróbáltam elmondani. Hogy mit jelent a folyamatos megaláztatás?
  Íme néhány példa. A gyerekkori barátaimnak elhintették, hogy drogozom, elvonón vagyok. Ezt többen is mesélték. Amikor véletlenül összefutottam egy régi ismerősömmel az utcán, elcsodálkozott, hogy a "történtek ellenére" milyen jól tartom magam. ?!? Akkor mondta, hogy hallotta, elvonón vagyok. Meg szektás lettem, különféle szélsőséges vallási csoportok szippantottak magába. Megszöktem, elmebeteg vagyok, épp gyógykezelésen vagyok. Hasonlók. Finoman szólva cikis helyzet. Mert ezt az idő, ezt a több, mint tíz évet, munkával és olvasással, kirándulással töltöttem. Sosem drogoztam, akkor sem, amikor a kortársaim igen. Sosem voltam elmegyógyintézetben, bár a családi életet kiheverni megvallom kellett néhány év pszichomókus. De az is megvolt. 
   Okés. A régi ismerőseimnek nem fogom elmagyarázni, hogy nem vagyok szektás (bár sokak szerint ez már olyan amish- dolog, hogy nincs tévénk). Leszarom. Higgyen mindenki, amit akar. Ha valaki néhány év ismeretség után elhisz rólam ilyesmit, azzal én nem akarok találkozni, nem akarok beszélhetni. A kitaszított helyzet ott kezdődik, hogy a felmenőim itt nem tudták fékezni végtelen jóakaratukat, és a munkahelyeimre is rendszeresen bejárnak híreket terjeszteni, híreket szerezni. Emiatt már kurvára sok konfliktusom volt, amikor néhány kollégámnak könnyes szemmel előadták, hogy csak aggódnak értem. És akkor nekem kell magyarázkodni, hogy miért vagyok ilyen patkány, hogy nem törődöm szerencsétlen szüleimmel, akik annyira szeretnek engem (és a férjem), hogy ihaj. Sosem magyarázkodtam, sosem mondtam el senkinek, hogy miért. Aztán jöttek az apró megvesztegetések a munkatársaimnak, akikkel véletlenül nagyon jó barátságban lettek. És a hírek rólam, hogy mi vagyok én, hogy hagyom így szenvedni a szüleimet, akik nagyon szeretnek, akiknek nagyon hiányzom. Többször emiatt kellett munkahelyet váltanom. És most is csak azokat a dolgokat írtam le, amik elmondhatóak. Igazából egy bírósági végzést szeretnék, egy távol tartást, vagy hogy nevezik az olyat, hogy ne közelíthessenek meg x méterre, ne érintkezhessenek velem semmilyen formában. De ez már a vadabbik része a családi szeretetnek. 
   Nem kívánom most sem részletezni, hogy mi történt, nem fogom boncolgatni, hogy ki mit rontott el. Mindenki tett olyat, ami megbocsáthatatlan, mindenki vétett a másik ellen. Ezeket a dolgokat már nincs értelme cincálgatni. Ezeket értelmetlen elemezgetni, hogy mi lett volna, ha, meg mit kellett volna akkor tenni, meg ilyenek. Agyturkász barátaim évekig rághatták ez a szaftos velőscsontot, legyen ennyi elég. Én élni akarom az életem, és élni is fogom. Nem hagyom, hogy a pihepuha családi fészek megfojtson. Soha többé. Elég volt gyermekként.
   Igazából sajnálom azokat a gyerekeket, akik hasonló helyzetben vannak. Egy gyerek védtelen, és elmondanám, hogy nem könnyű az ilyen családi csomagokat kiheverni. Így hát arra kérlek benneteket, ha egy gyerek panaszkodik nektek, felnőtteknek, vegyétek komolyan! Ha egy gyerek hátat fordít a szerető családnak, ott nem biztos, hogy a gyerek fejében van a hiba...  

2014. április 18., péntek

Közelít a... strandszezon!

   Nyakunkon a nyár, a kacsák, vízidisznók és egyéb vízbarát lények kedvenc időszaka! Mi sem esik jobban a kánikulában, mint csobbanni egyet... na jó, egy behűtött dinnye azért versenyre tud kelni egy kiadós csobbanással. Bár még a malacperzselő meleg várat magára, nem árt felkészülni, előkotorni a legcsinibb bikinit és csekkolni a gumimatracokat, hogy gondtalan legyen a mártózás!
 
 

2014. április 15., kedd

Állatok a bőrön- állati tetoválások

   Tetoválások, tetoválások, minden mennyiségben. A téma, amitől nem tudok elszakadni. Amikor az elsőt csináltattam, sokan a környezetemben teljesen ledermedtek, hogy miért "csúfítom" el magam, és legfőképp, hogy fogok kinézni idős koromra. Nos, a korosztályomból igen sokan fognak kinézni hasonlóan, gondolom érdekes lesz a gyógyfürdőkben nézni a megereszkedett párducokat és fonnyadt lepkeszárnyakat. Sebaj, ez egy gonosz vicc volt, mindenki azt visel magán, ami az ízlése. Azért megvallom magamat nem tudom elképzelni, hogy hajlott hátú mamikaként rózsaszín cicák lógjanak a mellemen- és hasonló bájos minták, amik egy fiatal lányon esetleg jól mutatnak. 
   Így is, hogy már igen sok ember tetovált, néha csodálkozó tekintetek kereszttüzébe kerülök. A legutóbbi ilyen eset egy dokinál ért. Le kellett vetkőzni, és amikor a bácsi megpillantotta a hátamat, kiesett a kezéből a spatula, és felkiáltott, hogy "Kisasszony, maga ki van festve!" Természetesen tisztáztam a helyzetet, hogy a kisasszonyság már nagyon régen elmúlt, amúgy meg a festést le lehet mosni, a tetoválást meg nem. Bácsi értetlenül állt a hátam mögött, és megkérdezte, hogy megfoghatja -e... Na jó, bevallom, reumatológián volt, ahol gyanítom nem sok korombeli rohangál. Azért megmosolyogtató eset volt.
   Lényeg a fontos, ma már azért nem számít ritkaságnak, bár egy- egy jól sikerült darabot én is szeretek megnézni. Néha a buszon, metrón, tömegközlekedési eszközökön kész képregények utaznak, akiket nem lehet elégszer olvasni :-)
   Találtam néhány állatos tetoválást, ami messze felülemelkedik a szokványos kígyós- oroszlános- stb. sémákon. Ilyet azért nem szeretnék, de ezek szerintem tényleg a műfajuk frappáns darabjai!