2014. február 28., péntek

Margitsziget- Nádor villa

A jelenlegi Margitsziget déli részén az egykori ferences kolostort IV. Béla  vagy pedig utódja, V. István alapította 1270 környékén, és Buda török kézre kerüléséig (1541) működött. Ekkor elhagyták szerzetesei, ezt követően az építmény folyamatosan pusztult. Buda visszafoglalását követően a sziget a Habsburg családból származó nádorok magánbirtoka lett. 1796 után a templom hajójának északi felén, s annak külső oldalához kapcsolódva fölépült József nádor villája. A romok megmaradásában segített, hogy a kolostor romjainak nagy részét beépítették a villába.

A 20. század elején Nádor szálloda lett a nyaralóból, itt élt éveken keresztül többek között Krúdy Gyula (1918 őszétől 1930 tavaszáig)  és Bródy Sándor, majd a két világháború között a Polo-bár működött itt. A második világháború harcai során súlyosan megrongálódott, 1946-ban elbontották.




forrás:egykor.hu

2014. február 25., kedd

Néhány kép a régi Wagner- villáról

   A Rózsadomb legszebb pontján, ahol ma Gül Baba türbéjét láthatjuk (a csodálatos panoráma mellett), ott állt nem is olyan rég a híres Wagner villa. A villát a türbe épülete köré emelték, az utcáról nem is látszott a türbe épülete, ami az arany félholddal ma meghatározó eleme a budai oldal látképének. Én legalábbis mindig ezt keresem... 
   A villa akkoriban nem volt különlegesség, több, ízléses épület épült a környéken akkoriban. És mégis, ez a villa nekem valahogy más lett. Néhány idős lakó a környéken még emlékezik a néhai tulajdonosra. Egy festőre. Egy művészre. Egy bohém férfi, egy őrült. És mi az első, amit az emlékezők megemlítenek erről a titokzatos villatulajdonosról? Hogy bolondult a macskákért. Ha találtak egy gazdátlan, sérült, beteg macskát, biztosan hozzá vitték. Mert ő volt a környék macskáinak őrangyala.
   A villa alapfalai maradtak csak meg, az oldalsó torony néhány darabja látható csupán, bár egy szép kert került a helyére, tele illatos rózsákkal. A második világháború során súlyos bombatalálat érte az épületet, így a villa elpusztult, viszont a Türbe túlélte a háborút. Végre találtam róla néhány képet, hogyan is festett fénykorában (benne a macskabolond bohém festővel). Ha igaz, ha nem, ez egy nagyon kedvemre való történet, egy olyan néni mesélte el, aki a bohém festő említésére egy hatalmasat sóhajtott, és ma már ő pesztrálja a környékbeli macskákat...
a villa belső udvara a Türbével

a villa látképe a mai Török utca magasságából


a Margit utca, még egy kúttal gazdagabban



azt hiszem ezen az utcán közlekedtek a macskák pártfogójukhoz...
 

2014. február 16., vasárnap

Néhány gondolat a Pest- Budai hidakról

   A Dunán való átkelés a történelmi idők során mindig is fontos kereskedelmi és katonai szerepet kapott. A rómaiak első táborukat Aquincum táján kr.u. 14. körül építették fel, míg az első évszázad végén létesült a balparti (pesti) oldalon két erőd: a katonai Aquincummal szembeni oldalon a Trans- Aquincum, míg a mai belváros területén a Contra- Aquincum. A két főbb dunai átkelés is ezekhez az erődökhöz kötődött. Contra- Aquincumnál a mai Erzsébet- híd tájékán –rév, illetve alacsony vízállásnál az Ördög- árok völgyének Duna- deltáján kialakult gázló segítette az átkelést. Aquincum és Trans- Aquincum között a rómaiak cölöphidat vertek, amely állandó, de legalábbis félig állandó híd lehetett. A híd nyomait a XIX. század hetvenes éveiben végzett Duna- kotrások során megtalálták.
    A római birodalom a IV. században hanyatlásnak indult, és az V. században feladták Pannoniát, s ezzel megszűnt a szervezett közlekedés a szárazföldön és a Dunán át is. Honfoglaló elődeink megjelenésével alakultak ki ismét a kereskedelmi utak és a dunai átkelőhelyek. A középkorban három dunai átkelőhelyről maradtak fenn emlékek: a Megyeri révről valahol a Szentendrei- sziget alatt, a Jenői révről a Margitsziget alatt (valahol a Margit híd vonalában) és a Kispesti révről a mai Erzsébet híd vonalában (a régi Tabánnál). Ez utóbbi átkelő lehetett a középkorban a Dunán használható egyik legfontosabb gázló illetve rév, ide futottak be a legfontosabb kereskedelmi utak és ezt a gázlót ellenőrizték már a rómaiak is. A rómaiak hídja után ezer esztendővel Zsigmond király (1387-1437) idejében terveztek hidat a Dunára, de „csak” egy, a Tabán tájékán épített hídról maradt fenn feljegyzés.
    A törökök Buda elfoglalása után 15 esztendővel, 1556-ban építették meg a két várost összekötő hajóhidat, amely Buda visszafoglalásakor, 1686-ban pusztult el. A budai csata idején volt még egy hajóhíd a Gellérthegy alatti Duna- szakaszon is, és hajóhíd vezetett át a Dunán a Margitsziget melletti két Duna- ágon is. A törökök kiűzése után, 1687-ben, katonai céllal építettek még egy hajóhidat 57 dereglyéből, de miután katonai szükségessége megszűnt, lebontották. A következő száz esztendőben a Dunán csak ún. repülőhídon lehetett közlekedni. Ma már nehezen lehet elképzelni ezt a furcsa „hidat”, de a kisebb európai folyókon még ma is működnek ezek a „takarékos-üzemű” közlekedési eszközök. A dunai repülőhíd először a mai Erzsébet híd közelében közlekedett. Működéséhez mindenek előtt a Duna két partján, egymással szemben épített egy- egy hajóhíd- csonk kellett, amelyek a ki- és beszállást biztosították a partoknál. A „híd” közlekedését két bárkából összekötött és szállítást segítő áthidalásukból létesített úszó „híd” biztosította, amelyet egy hosszú kötéllel a Duna medrébe lehorgonyoztak- valahol a mai Lánchíd közepének vonalában. A majd 1000 méter hosszú kötelet a hozzá erősített csónakok tartották a víz felszínén. A „híd” a jármű kormányozásával, a folyó víz erejének felhasználásával jutott egyik partról a másikra. A parton a hajóhíd- csonkon kikötött, majd ki- és beszállás után ismét átkormányozták a túlsó partra. A repülőhíd később felkerült a mai Lánchíd vonalába. A „híd” szállítóképessége egyszerre 300 személy és három- négy lovasszekér volt. 1700 körül a híd már a városok kezelésében üzemelt.
    A kemény hideg napokban „jéghidat” készítettek. A Duna jegét éjszakánként locsolták, szalmát tettek rá és azt is locsolták („hizlalták”), és ezzel próbáltál a kijelölt átkelőhelyeknél a jég vastagságát növelni. A jéghídon először könnyebb szánokkal, majd ha már elég vastag volt a jég, nehezebb szekerekkel is át lehetett kelni. Az átkelőhely(ek)et a hatóságok jelölték ki, évszázados tapasztalatok alapján. Nem volt szabad, de nem is volt tanácsos átkelni a ki nem jelölt helyeken, s különösen nem a Gellérthegy lábánál, mert ott a megszökő melegforrások a Duna jegét elvékonyították, és így a közlekedés a legnagyobb hidegben is veszélyessé válhatott. Az átkelésért valamennyi hídon- így a jéghídon is- fizetni kellett.
A repülőhíd – no és télen a jéghíd- közel egy évszázadon keresztül az egyedüli átkelési lehetőség volt Pest és Buda között. Az átkelés télen- nyáron veszélyes volt, fegyelmezett hídvámszedőkre volt szükség. Íme egy részlet az 1705. november 26-án kiadott hídvámszedői utasításból:

„A Buda és Pest által megbízott Neumayer Jakab hídvámszedő kötelességei:

1. Istenfélő és tisztességes életet él, a városokhoz hű, javukat előmozdítja.
2. Az átkelésnél az előírt tarifa szerint híven beszedi a vámot a fizetésre kötelesektől, és a pénzt a kasszába teszi.
3. A repülőhídon az itt részletezett tételek szerint szed vámot, a császári vámtarifát a hídon kifüggeszti.
4. Amikor télidőben a hajóhíd nem működik, az átkelőktől a tutajok és csonakok használatáért valamivel többet kérhet, de mérséklettel.
5. Mentesek a hídvámtól a papok, katonák, a kamara emberei és a nemesek, de csak személyükre, házuk és a maguk használatára szánt tárgyak után; ha marhával, borral, gabonával kereskednek és ezt szállítják át, ők is kötelesek fizetni utána.
6. A mentesektől kapott borravalót egy külön perselybe kell tennie s negyedévenként vagy havonként a hídbiztosok osztják fel a hídvámszedő és a hídszolgák között.
7. A hídnál elhaladó hajók szokásos illetéke a várost illeti, a borravalót azonban a perselybe kell tenni.
8. Hajnaltól estig ott van a hídnál, és beszedi a vámot…
9. A postakocsit az első kürtjelre továbbítja; ha a hajóhíd nincs a helyén, kedden és szombaton tutajjal áll készen a továbbításra. A posta és budai postaigazgató házi szükségletei vámmentesek.
10. Amíg vásár- és ünnepnapokon misén van, és amíg ebédel, egy megbízható hídszolgát jelöl ki helyettesének; a beszedett pénzt ez is a kasszába teszi…
12. Mindezekért a két város 12 Ft fizetést ad neki, a jövőre nézve javítást ígér, és kötelezi arra, hogy közel lakjék a hídhoz.”

    A XVIII. századi békés időszak megnövekedett kereskedelmét a repülőhíd egyre kevésbé tudta ellátni. A nagy forgalomra 1767-ben építettek ideiglenes jelleggel egy hajóhidat körülbelül a mai Rudas fürdő vonalában. A 46-47 hajóból álló, 442 méter hosszú, 8,85 méter széles hajóhidat- amelyen akár két szénásszekér is elférhetett egymás mellett- később felvontatták a pesti Türr István (Pastein Gasse 1695, Brücken Gasse 1770, Alte Bruck Gasse 1788- korábbi utcanevei), majd később a Deák Ferenc utca (Leopold Strasse 1695, Bastei Strasse 1750, Haupt Gasse 1804- korábbi utcanevei) és a budai Várkert kioszk (Ybl Miklós tér) vonalába. A hajóhí környéke lett a város közepe. A pesti oldalon a régi utcanevek, a Híd utca, Régi Híd utca, Kis Híd utca, stb. mind e fontos közlekedési csomópontra emlékeztetnek.
    Az egyre erősödő hajóforgalom miatt a hidat gyakran kellett szétbontani, majd ismét összerakni. A hídon való áthaladás a toródások miatt akár fél órát is igénybe vett, és gyakorta járt balesettel. Nagy forgalom esetén a hajóhíd mellett olykor a repülőhidat is kiépítették és használták.
    A hajóhíd legnagyobb ellensége a hirtelen jött jégzajlás volt, amely gyakorta elszakította és elsodorta a híd egy részét. A téli közlekedés mindig az időjárástól függött, s az átkelési lehetőség napról napra, óráról órára változhatott. A zajló jégtáblák között a repülőhíd még időnként működött, de a hajóhidat már lehetőség szerint a zajlás előtt szétszedték. Jó pénzért persze- a hatóságok tiltása ellenére is- mindig akadtak vakmerő dereglyések, akik az egyik partról a másikra átvitték a vállalkozó kedvű utasokat. Ha beállt a Duna jege, akkor folyamatosan figyelték a jég vastagságát, s annak mértékében jelölték ki az átkelő helyeket és engedték át a könnyebb szánokat, vagy a nehezebb szekereket. A téli átkelés veszélyekkel járt, így az előírások is szigorúbbak voltak. Fizetni nemcsak a hídon vagy a dereglyéken való átkelésnél kellett, hanem a kijelölt jéghídon, vagy befagyott átkelőn is. A dunai jég elvonulás után azonnal összeszerelték a hajóhidat.
    A tél megnehezítette a városok életét is. Egy 1791. februári sajtótudósítás emígyen panaszkodik a téli állapotokra- no meg a cenzúrára:
   „A Dunán vastag jég zajlik. A hidat kiakasztották, csónakok kelnek át a Dunán, ezért elnézést kérünk olvasóinktól, ha lapjaink néha egy- egy nappal késnek! A míg kénytelenek vagyunk a lapot kétseres cenzurára Budára átküldeni, minden télen ilyen körülményeknek leszünk kitéve.”
    A jég nem kímélte az előkelőségeket sem. Amikor az alig húsz esztendősen nádorrá választott József Antal János főherceg- József nádor- 1799-ben 23 éves fiatal fejjel feleségül vette I. Pál orosz cár 16 éves gyermek- leányát, Alexandra Pavlovna orosz nagyhercegnőt, az ifjú pár 1800. február 2-án vonult be Budára.
    „Már 1-jén nagyszámú küldöttség indult volt Pestről Budára csónakon- télire a hajóhidat persze lebontották volt- hogy a bevonulásnál jelen lehessen és a fiatal főhercegi párnak hódolatát bemutassa. Míg a küldöttség Budán időzött, megindult a Duna jege és a pestiek nem mehettek haza. A Budán rekedtek a főhercegasszony költségére elhelyeztettek és élelmeztettek, s csak pár nap múlva térhettek vissza…”
   A hajóhíd két hídfője mindig színes, gyakorta veszélyes helye volt a két város mindenkori életének. Ha akart, ha nem, itt mindenkinek meg kellett fordulnia, ha át akart jutni a Duna egyik oldaláról a másikra. A korabeli krónikás így számolt be a hídfő életéről:
    „… a hajóhídhoz érkeztünk, a rongyos és divatos öltözetű naplopók e kedvelt tanyájához. Mi az elsőket illeti, azoknak látása valóban borzadályt okoz. Apró gyermekek, felserdült lyányok, ép férfiak s asszonyok, és remegő vének, iszonyt gerjesztő csoportozatokat képeznek, részint földön heverészve, részint álmosan álldogálva…Éhség és nyomor, bűn és elvetemültség tekint ki minden szemből; ezek az emberek munkára várakoznak most, miután a hídhajóban, vagy titkos működésekben tölték el az éjszakát…
   A mi a divatos öltözetű naplopókat illeti, ezek nem olly ártalmasak talán, de a megvetést talán még nagyobb mértékben megérdemlik, mint a rongyosak, kiket legalább nevelési hiánnyal menthetni némileg. Ezen urak és uracsok, széles szájú ifjoncoktól kezdve szürke öregekig, reggeltől estig valóságos ostromállapotban tartják a hajóhíd elejét, s alig bírnak annyi időhez jutni, hogy déltájban falatozni mehessenek…
   Van ott kézműves, ki ácsorgás és korcsma közt osztja föl idejét, s lassanként tönkre jut; van kereskedő, ki minden három évben rendes bukást hirdet, s mégis folyvást két garasos szivart füstölget, s kezeit zsebbe dugva éldegél; van fiatal orvos, ki arra fülel, hogy ugyan nem panaszkodik é valaki hasrágás miatt, mellyen ő ollyan könnyen tudna segíteni; van ügyvédke, ki pör után szaladgál, de egyet sem talál; van hajhász, ki mindenben segíthet, ha valakinek kedve van koldusbotra jutni; van uzsorás, ki száztól százért legismertebb embertársát is tiszta örömmel segíti ki a hínárból; szóval bár mire is van szükséged, tisztelt olvasó, csak menj a napnak bármelly órájában a hídfőhöz, és mindent föl fogsz találni; annyit azonban megmondhatunk, hogy jól vigyázz magadra, he veszélyes hínárba nem kívánsz jutni…”
    Az első omnibusz pesti megjelenésének esztendejében, 1832-ben a két város közötti közlekedés már tarthatatlanná vált. Széchenyi István kezdeményezésére megalapították a Hídegyletet, hogy előkészítse az első állandó híd megépítését az akkori hivatalos főváros, Pest és a Mátyás királyi idők egykori fővárosa, Buda között. A Hídegylet általános előkészítő tevékenysége eredményeképpen 1836-ra megszületett a Lánchíd felépítését előíró rendelet, és 1839-ben hozzá is kezdtek az építéshez. Az ünnepélyes alapkőletétel három esztendőt késett, de végül 1842. augusztus 24-én sor került a nagy pompával rendezett ünnepségre.

Salamin András: Buda- hegyvidéki vasutak 



2014. február 13., csütörtök

Werner Freund emlékére

   Meghalt egy nagyszerű ember. A farkasok apja. Aki közel hozta hozzánk a farkasokat, aki beinvitálta az embereket egy igazi falkába. Aki mert farkas lenni, és képes volt arra, amire eddig senki: megmutatta a farkasok lelkét. A magyarul megjelent könyvéről már írtam korábban itt.
   Nagyon szerettem a könyvét, a világot, amit az ő szemén keresztül láthattam. A Veresegyházi Medveotthonban laknak farkasok, és azt gondolom (bár nincsenek erről információim), hogy ők is ezt a szellemet követik. Szeretni anélkül, hogy megváltoztatnál valakit. Szeretni egy vadállatot úgy, hogy ő vadállat maradhasson. Ez nagyon nagy dolog.

2014. február 11., kedd

Sylvie Germain: Magnus

   "Egy meteorszilánkból kifacsarható néhány aprócska titok a világegyetem ősállapotát illetően. Egy csonttöredékből kikövetkeztethető egy történelem előtti időkben élt állat külseje és testfelépítése, egy őskövületből az egykor dúsan burjánzó növényzet a ma kiesen tátongó sivatag helyén. Az emberemlékezeten túlin- mint megannyi apró flitter- hátrahagyott nyomok csillámlanak, parányin és konokul.
  Egy papiruszfoszlány vagy egy cserépdarab hátán évezredek óta letűnt civilizációkig úszhatunk vissza az időfolyam sodrán. Egy szótő indáin keresztül szócsillagképek és jelentéskonstellációk sugárnyalábjain ragyoghatunk át. A maradványok, az ősmagvak örökkön elpusztíthatatlan erőközpontot őriznek magukban.
   Azonban minden egyes ilyen esetben az ösztön és a képzelőerő elengedhetetlen a rejtélyek kibogozásához. 
   Arról az emberről, akinek hézagos az emlékezetét hazugságokkal tömték tele, majd az idő kioltotta, és csak a bizonytalanság kísértete suttog benne már, majd egy nap hirtelen izzásba jön, miféle történet írható?
   Egy portrévázlat, egy zűrzavaros elbeszélés, amelyben üres helyek és hiányzó részek veszik át az írásjelek helyét, a visszhangok a szótagokét, és amely végül cafatokká foszlik."

2014. február 6., csütörtök

Játékba hívtak

Játékba hívtak - hívlak én is :-)


Kavics játékba hívott, úgymond kipécézett.
7 dolog, amit még rólam tudni lehet. A lassan két év blogolás alatt azért sokmindent megmutattam magamból, de íme néhány apró részlet az eddig ismeretlen oldalamról!
1. Mindig is imádtam a macskákat. Nyaranta, amikor a falusi nagyinál nyaraltam, azzal kezdtem a szezont, hogy körbejártam a falut és begyűjtöttem a macskákat. Mondanom sem kell, szinte mindenki szívesen adta- volt, aki többet is.
2. Az első irodalmi próbálkozásom egy általam illusztrált macskás magazin volt. Én írtam, rajzoltam hozzá a képeket. Aztán lefénymásoltam, és az ismerőseimet boldogítottam vele.
3.Felnőttként egyszer csak elkapott az ókor- mánia. Azóta gyógyíthatatlan, minden érdekel, ami a témával foglalkozik. Irodalom, képzőművészet, hétköznapi élet, na jó, a politika nem annyira... Annyira belebolondultam, hogy a Trójai Háború kedvenc szereplőjét (mármint az én kedvencem) magamra is tetováltattam. Az örök kötelék.
4. Betegesen irtózom a dísztárgyaktól, nippektől, kacatoktól. Egyrészt sokat is költözünk, másrészt valamiért végtelenül bizarrnak találom, ahogyan az élet felesleges salakjai a polcokra rakódnak. Viszont még a konyhaszekrényben is könyvek vannak...
5. Tavaly jelent meg az első könyvem, ami hatalmas mérföldkő az életemben. Nem kértem érte pénzt, és semmilyen írásomért nem kérek semmit, és az elkövetkezőkért sem fogok, mert nem juttatásért csinálom, hanem mert ha írnom kell, akkor lecsücsülök az árokpartra, és írok :-) Ha ez örömöt okoz valakinek, annak örülök, de nem ebből élek. És nem is szeretnék, mert akkor már nekem nem lenne öröm.
6. Babonás vagyok, hiszek a végzetben.
7. Szeretem a történeteket, mindegy kié, ki meséli, vagy honnan származik a történet. Azt hiszem már minden történetet elmeséltek, csak időről- időre újra meséljük őket, átszabjuk őket a saját életünkre. Ez így van jól, nem érdekel, hogy igaz-e egy történet, vagy sem, hogy úgy volt, vagy sem, magát a történetet szeretem.


A játék szabályai:
1. Linkeld be azt az embert a blogodba, aki kipécézett.
2. Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. Pécézz ki 7 embert, nevezd meg és linkeld be őket a blogodba.
4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukon, hogy ki lettek pécézve.
Akikről még nem sokat tudok invitálnék e játékra:

Poggi
Juhizs
Holdkorong
Anta

természetesen ez egy kérés és tiszteletben tartom, ha valaki nem szívesen venne részt benne!

2014. február 4., kedd

Nyúlportrék 15.


Az Ördög- árok

    Az Ördög- árok vízfolyása a Nagykovácsi- medencében ered, ahonnan délkeleti irányban a Kopaszerdő- tető és a Remete- hegy között, majd a Remete- szurdokon áttörve a Hűvösvölgybe érkezik. A Vadaskert és a Hárshegy között már kőlapokkal burkolt mederben folyik, hogy azután a Hidász utca magasságában, egy nagy iszapfogó csapdában átfolyva a föld alatt folytassa útját.

    Az elmúlt évszázadokban számtalan neve volt, a török korban Tímár- patak, aztán Pál- árka, Szent Pál patakja, Szent Pál árka (ezek arra utalnak, hogy vize a pálosok budaszentlőrinci főmonostora környékéről ered). Az Ördög- árok elnevezés a középkori mondavilágból származik, a szeszélyes vízjárású, rejtélyes medervezetésű árkokat szívesen nevezték így. Az már csak a véletlen játéka lehetett, hogy Ördög- árkunk éppen az egykori Boszorkányok hegyénél (a mai Gellért- hegynél) ömlött a Dunába.

    A XIX. század elején az elemi csapásokkal (tűzvész, árvíz, filoxériavész) sújtott- átfogó rendezési terv nélkül fejlődő- tabáni Rácvárosban egy szűkebb, támfalak közé szorított mederbe kényszerítették, és szemétlerakó helyként is használták a porták határán folydogáló bűzös Ördög- árkot. Az első környezetvédelmi vétót Buda városa 1861-ben emelte, amikor a mai Alkotás utcában a honvédség épülő kórházának szennyvizét az Ördög- árokba szándékozták vezetni. Az árok rendezése (lényegében szilárd burkolattal és boltozattal való ellátása) sürgetővé vált a dinamikusan fejlődő budai városrészben. Az 1870-ben létrehozott Fővárosi Közmunkák Tanácsa vállalta magára a feladatot. A munkát Buzzi Bódog és Kéler Napóleon vállalkozók 1873. március 5-én, a Horváth- kert déli végén lévő Szent János téri hídnál kezdték meg. A tervek szerint 1875-re a Városmajorig kellett volna érniük.

    1875. június 26-án este hat óra tájt óriási felhőszakadás zúdult a városra. A korabeli hírlapi tudósítások mérhetetlen pusztulásról számolnak be: „Az Ördög- árok régebbi boltozata több helyen beszakadt: a rajta épített házak a lakókkal együtt elsodortattak és eltemettettek; az árvíz tartama alatt a Vérmezős és Kelenföld síktengernek látszott.”

    Az Ördög- árok katasztrófája a néhány éve tevékenykedő közmunkatanács első nagy kudarca volt. A nyílt árok most már a Szent János hídig betölthető volt. Ettől kezdve csak az 1838-ban állított, majd 1877-ben megújított Nepomuki Szent János- szobor idézte fel a hajdani Ördög- árok nyomvonalát, illetve itteni hídját a vízen járók szentjéről elnevezett kis téren (az 1950-es években eltávolított, erősen megrongálódott szobor másolatát a közelmúltban állították fel az eredeti helye közelében).

    1878 májusában elkészült a Városmajorig terjedő szakasz befedése. Az akkor már száz éve közparknak (korabeli nevén Stadt- Mayerhof) kiépített terület addig nem tölthette be méltón rendeltetését a közepén folydogáló, poshadt vizű Ördög- árok és a XIX. század elején kialakított vurstli miatt. Az Ördög- árok beboltozását az 1910-es évek végén- részben orosz hadifoglyok közreműködésével- befejezték. Az 1923-ban épült városmajori kis templomot követte az 1933-35-ben épült nagy templom (Árkay Aladár és Bertalan tervei alapján) és a harangtorony.

    1945 januárjában, Budapest ostromának kilátástalan, utolsó szakaszában az Ördög- árok a hadtörténetbe is beírta a nevét. Január közepén- a Buda elfoglalásáért vívott elkeseredett harc befejező szakaszában- a Vannay riadózászlóalj az Ördög- árkon keresztül jutott egy felrobbantandó szovjet lőszerraktár közelébe.

    A minden oldalról körülzárt budai Várban február 11-ére már tarthatatlanná vált a védők helyzete, ezért a német és magyar parancsnokság a vári Alagútban lévő főhadiszállásról az Ördög- árok csatornáján keresztül próbált kijutni. Ez volt az egyetlen esélyük, hogy a körülzárt Budáról északi irányba kitörve csatlakozhassanak a csapattörzseikhez.

    A kitörési kísérlet kudarcba fulladt, a különböző pontokon felszínre vezető aknákon, lefolyórácsokon előbukkanó, testileg és idegileg kimerült katonákat a szovjetek azonnal elfoglalták vagy kivégezték.

    Az Ördög- árok utoljára 1963-64-es felújításának befejeztekor, 1964 tavaszán lepte meg árvízzel az építőket. A fenékrészen kialakult nagyméretű üregeket igen nehéz körülmények között, a működő csatornában javították.

     A ma már szemünk elől eltüntetett Ördög- árok évszázadok, évezredek emlékeit őrzi. Föld alatti patakja békésen csörgedezik a horgászokkal és sirályokkal zsúfolt Döbrentei téri torkolata felé.