A Nyugati pályaudvar különös hely. Kicsit bizarr. Azt is mondhatnám, hogy bűnös hely. De már egészen megszoktam. A "lányokkal" köszönő viszonyban vagyok, a "fiúk" meg néha ránéznek a lányokra, hogy minden rendben van-e. Idővel engem is megszoktak, jó érzés, hogy figyelnek az emberre, még akkor is, ha elsőre kicsit bizalmatlan voltam velük szemben.
Békés egyetértésben telnek a napok. Javarészt csak a rend éber őrei háborgatják a viszonyokat. Vannak itt bizonyos kialakult erővonalak, amik mentén a kis közösségünk rendeződik. Ez rendben is van - persze mindig akad valaki, aki ezeket a vonalakat át kívánja rendezni- a konfliktusok ritkán érnek túl azokon a bizonyos körökön. De itt vannak a rendőrök. Sokukat már ismerem, szerencsére nem a munkájuk miatt.
Nemrég egy csapat lelkes ifjú rendőr került a területünkre. Imádom az ifjonti lelkesedést az arcukon és a "felfalom a világot" életérzésüket. Bőszen járőröztek is napokig, egy fiatal fiú és egy lány. Mindenkit igazoltattak, mindent ellenőriztek. Aztán némi mozgolódásra lettem figyelmes. Belenyúltak valamibe. Nahát, ki gondolná, itt! Egy drogkereskedőt kaptak el. Szegénykém, azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy meglátta az új járőröző párost, és szaladni kezdett! Lelkes fiataljaink pedig azonnal utána vetették magukat. Nyilván egy leharcolt narkós nem veheti fel a versenyt egy fiatal Adonisszal, így az üldözés jelképesen rövidre sikerült.
Egész pontosan kis üzletünk bejáratánál történt a tetten érés. Emberünket a szépen letakarított kirakatüveghez préselték, miközben ismertették a jogait. A zsebeit feltúrták, több zacskónyi port szórtak szét a járdán. Gondolom, nem liszt volt, engem még sosem préseltek a falhoz, ha vettem több csomag réteslisztet. Szóval az ezirányú hiányos ismereteimmel megállapítottam, hogy ez valami szer lehetett. Kábé ennyire érdekel a téma.
Miután végeztek a szerencsétlennel, kértek egy partvist, hogy feltakaríthassák a szétszóródott "bizonyítékot". Hát, pedig az erre sétáló kutyák nagyon örültek volna egy kis boldogság- pornak!