2012. november 29., csütörtök

Játszótér!

 A játszótéren lehet randalírozni! Fogakat kitörni, húzgálni a másik haját, eszetlenkedni. Lehet mászni, csimpaszkodni, fejjel lefele lógni, hintázni és fogócskázni. Meg ezer más dolgot lehet csinálni, a lehetőségeknek csak a fantázia szab határt! Persze az itt bemutatott- a teljesség igénye nélkül- mászókák és játszótéri kellékek egy letűnt kor kellékei, ma már ezek a játékok nem felelnek meg az "európai szabványoknak" (vagy valami hasonló dolognak). Sebaj, nekünk még jók voltak, több generációnyi gyerek felnőtt ezeken. Közben legeltük a füvet és a jégkrém a nyakunkba folyt, de ez szerintem senkit sem zavart (na jó, talán az anyukákat, akiknek még okosmosópor nélkül kellett megküzdeniük a foltokkal)!



 Glóbusz. A Föld miniatűr leképezése az ovis társadalomban. Ha elég sok óvodás szuszakolta bele magát, átélhették a túlnépesedés dilemmáját, amiről aztán lehet gyártani az elméleteket felnőtt fejjel. Minden világmentő kongresszuson jusson eszedbe, hogy az ötletek itt gyökereznek! Például a kisebbek lerugdosása, a kezek orvul történő harapása és az illegális eltávolítások a mászókáról (értsd: lelökés).





  A rakéta. Kész űrutazásokat lehetett egy ilyenben levezényelni. De ha akartad, akkor csak valami földi paradicsomba utaztunk. Mondjuk a Nyalóka- szigetekre. Vagy a Fagyivölgybe. Ha elég sokan próbáltak felkapaszkodni a kilövésre kész rakétára, még a rezgést is átélhetted.



Dauer, avagy a tartós hullám. Kezdő szörfözők tengert imitáló gyakorlópályája. Magányos apukák pajzán gondolatait felébresztő domborulatok. Szédítő magasságok, rémítő mélységek.



 Nem űrhajó, nem ház, nem torony. Az Izé. Aki először jut fel a tetejére, övé az Izé. Kísérletező kedvű kölykök a támasztó rudakon is feljuthatnak. Télen a ráfagyott dértől különösen izgalmas.



 Gyermeklelkű mászókatervezők gyöngyszeme: a kisszisza. Szimogaszd meg a hátát, olyan édesz! Külön felhívom a figyelmet a szisza nyakánál a mászász rendkívül veszélyesz voltára. Kapaszkodj a füleckébe!





 Libikóka. Itt fejlődtek ki az igazi csapatjátékosok, és innen indult világhódító útjára az " Egyedül nem megy" című örökzöld.



Bonyolult vonalvezetésű, a gyermeki kreativitást előcsalogató mászóka. A tömegjelenet nem trükk, akkor még tényleg voltak gyerekek. A képet figyelve a nagy klasszikus költő múlhatatlan sorai jutnak eszembe: ilyenek voltunk, vadak és jók, de a térdzoknit senki sem merte lepödörni.





Mókuskerék ismeretlen eredetű felnőtt rágcsálóval. Minden korosztály rajongott érte. Igazi bátorságpróba volt felkapaszkodni rá. A legvakmerőbb, amit láttam: nekifutva, hason végiggurulva, állcsúcsra érkezve, ügyeleten ellátva.

2012. november 28., szerda

A gyilkos méz

   Gondoltad volna, hogy az egyik legfinomabb csemege, a méz, akár mérgező is lehet?  Nekem sosem fordult meg a fejemben ez a borzasztó gondolat! Nyilván manapság már ellenőrzött méhészetekből származó méz kerül az asztalunkra, tehát aggodalomra semmi ok. De nem volt ez mindig így! Íme egy ókori leírás egy nem túl egészséges mézről, Xenophon meséli el az Anabasisban(4.8.20.):

"Egyébként nem volt ott semmi, amit megcsodálhattak volna, csak rengeteg méhkaptár, és azok a katonák, akik a lépes mézből ettek, mind megzavarodtak, hánytak, és hasmenésük volt, és nem tudtak megállni a lábukon. Aki keveset evett belőle, olyan volt, mintha rettenetesen berúgott volna, aki pedig sokat, az őrültnek tűnt, és nem kevesen el is pusztultak. Legtöbbjük úgy feküdt ott, mintha csatát vesztettek volna, és szörnyű kedvetlenség lett rajtuk úrrá. Másnap nem halt meg senki, és szinte egyazon órában tértek mind eszméletre, a harmadik és negyedik napon pedig felkeltek, mintha mérgezésből gyógyultak volna ki."
 (Fein Judit fordítása) 
  A mérgezés okozója egy virág volt, egy azalea- fajta...
 

2012. november 27., kedd

Dunaparti kuriózumok

   Budapestet, mielőtt harcias őseink elfoglalták, a Római Birodalom védőbástyájának tartották. Legalábbis az egyiknek. Többé- kevésbé rómaiak lakták kis hazánkat, és a leletek tanúsága szerint határozottan jól érezték magukat itt. Ezt nem is csodálom, tényleg jó hely. 
   Aztán a rómaiak mellett, velük, sok- sok "idegen" népcsoport is otthonra talált a barátságos Duna- parton. Elrómaisodott kelták, szírek, dákok, barbárok. Igazi nyelvi kavalkád lehetett! Persze erről már ritkábban szólnak a tankönyvek, de a szemfüles olvasó azonnal beleéli magát az izgalmas szituációba, hogy nincs egységes nyelv, bármennyire is hivatalos a latin, sokan nem mondhatják magukénak a nyelvek királynőjét. 
  Tudom, hogy banális probléma, de sokat gondolkodtam rajta, hogy mennyi fekete élt, élhetett a Római Birodalom területén. Nem etnikai kérdésként, hanem olvastam egyszer Révay egyik könyvében, hogy a dákok ellen egyszer bevetettek egy "szerecsen" légiót, és mivel ők még nem találkoztak sötét bőrű emberekkel, teljesen ledöbbentek, és egyenesen harcképtelenné váltak!
   Amúgy jó dolognak tartom, hogy nincsenek róla külön feljegyzések, hogy hány szinesbőrű élt a Birodalomban. Viszont nagyon egzotikusnak tartom, hogy szerecsen légió állomásozott a mai Erdély területén! Vajon ők mit szóltak a zord hegyekhez, a hideghez, a szokatlan állatokhoz és növényekhez? 
  Ami ennél is jobban megdöbbentett: tevecsontvázakat és fogakat találtak a mai Szentendrén, a néhai Ulcisia Castra területén! Nos, a tevéknek aztán tényleg izgalmas és szokatlan lehetett az itteni klíma. Kíváncsi lennék, hogy bírták. Képzeld el a Duna kavicsos partját, amint egy tevecsorda masíroz rajta keresztül! Komótosan végigbaktatnak a tölgyek között, és ha megéheznek, harapnak egy kis szomorú fűzt! állítólag a legendás szírek hozták magukkal őket, akik messze földön híresek voltak az íjászatukról. Nekik is különös lehetett itt. 

2012. november 26., hétfő

Mit rejtenek a régi könyvek

  Néha találomra választok könyveket a könyvtárban. Csukott szemmel megyek a polcok között, és leveszek egyet, ami épp a kezem ügyébe akad. Nem nézek oda, hogy ne befolyásoljon a látvány. Igen izgalmas dolgokat lehet így találni!
a bolond, aki nem tisztességes módon bánik a talált kinccsel (1494)


bűnbeesés, Éva teremtése (1491)

a gazdag a pokol lángja közt (1489)

a gazdag embert a pokolban két ördög megkoronázza (1476)

2012. november 22., csütörtök

Zelk Zolán: A három nyúl- részlet

"Egyszer régen, nagyon régen,
zúgó erdő közepében,
három nyulak összegyűltek,
selyemfűre települtek,
ottan se ültek sokáig,
talán csak egy fél óráig,
amikor felkerekedtek,
hogy már végre hazamennek,
egy szarka felettük szállott,
s felkiáltott: "Mit csináltok?
Mit csináltok, három nyulak?
Úgy ültök ott, mint az urak..."
- Úgy, úgy bizony, mint az urak-
felelték a három nyulak.-
Ezután már urak leszünk,
ebédre rókahúst eszünk!
Nem fogjuk az időt lopni,
most indulunk rókafogni!...-

forrás:hotdog.hu
Csacsi szarka, nem elhitte?
Repült is már, a hírt vitte,
s buta róka is elhitte.
De hát hogyne hitte volna,
akármilyen ravasz róka,
mert a szarka így kiáltott:
"Egy jegenye fölött szállok,
mikor lenézek a földre,
három nyulak ülnek körbe.
Összebújva tanácskoznak...
Jaj, mekkora nyulak voltak!
Jaj, mekkora fejük, szájuk,
a medve egér hozzájuk!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak rókát esznek... "



2012. november 21., szerda

Finom kis dolgok

   Az ember civilizált lény. Legalábbis szeretjük ezt hangoztatni, még ha nem is értünk vele egyet maradéktalanul. Mert kell valamiféle szellemi kapaszkodó, hogy kiemeljük magunkat az állatok soraiból, aztán magunkat a "többiektől". Az, a "másik", veszekszik a boltossal (holott nincs igaza), leordítja a gyereket, megbántja a párját, ledudálja az elé besorolót, és nem fizeti ki az almát, amit ő ejtett le, és tett nyomorékká. ÉN nem. Másról mindig könnyebben ítélkezünk, miközben az egész ítélet semmi másról sem szól, csak hogy magunkat jobb fényben tüntessük fel. Mert ÉN nem ilyen vagyok. Legalábbis nem ismerem be. Hallottál már bárkit, aki beismerte, hogy igen kérem, én zsebkendő használata nélkül prüsszentek a világba, a többiekkel mit sem törődve, én nyilvánosan böfögök és mindenkire rácsapom az ajtót? nem, ugye?
   Mert civilizáltnak valljuk magunkat. Vannak szabályok, amelyek a közös együttélésünk termékei. Vannak szabályok, amelyek a kor szellemének, az aktuális divatnak a termékei. És vannak szabályok, melyek egy letűnt kor emlékei, talán egy sosem volt világéi, de megtartjuk őket, mert érzelmesek vagyunk. Mert ha úgy viselkedünk, egy kis szeletet megmenthetünk az utópista paradicsomunkból. A szellem legédesebb bonbonjai.
   A szabályok, a viselkedési normák egy része fontos biztonsági intézkedés. Például az, hogy ne köpködj az utcán. Régebben tombolt a tbc, ez is gyakori fertőzési forrása volt, ezért egy időben tiltották az utcai köpködést. Ma már csak nem illik. Aztán a közterületen való pisilés. Az is olyan dolog, hogy a közhigiénét nagy mértékben rontja.
   Nyilván vannak szabályok (íratlan elvárások), amelyeknek az égvilágon semmi értelme. Néha azt gondolom, ezekből van a több, de ez csak nézőpont kérdése. Például az, ha bemutatkozni mész a leendő anyóshoz, ne vigyél neki egy szál vörös rózsát. Mert az olyan szimbolikus. És imádunk mindent mögöttes tartalmakkal felruházni. Mintha ezzel kényszerítenénk a dolgokat, hogy többet áruljanak el, mint amit mi érteni vélünk.
   Aztán ott van a kellemetlen helyzet, hogy megtanulsz "viselkedni". Utad során többé- kevésbé elsajátítod a ki nem mondott dolgok titkos üzenetét, megtanulsz eligazodni a néma fegyverek használatában (igen, a viselkedés maga egyfajta fegyver lehet az ember kezében, ha ügyesen és körültekintéssel használja). Környezeted segítségével hol szórakoztatóan, hol megalázóan, de mindenképp megtanulsz valamennyit. Ha nagyon szorgalmas vagy, végigolvasod Görög Ibolya könyveit, aki tényleg részletekbe menően felkészít, hogy mit tegyél, hogyan viselkedj a legkülönbözőbb szituációkban. Tényleg, egy szultán fogadására is felkészít, hogy kinek mikor mit mondhatsz, hova nézhetsz és mikor vehetsz levegőt. Ez jogos elégedettséggel tölti el a tudás birtoklóját.
   De! Valószínű nem egy szultánnal fogsz vacsorázni, és nem Görög Ibolya közvetlen környezetében éled le az életed, aki ugyebár szintén birtokolja a finom tudást, amivel kecsesen mozoghatsz a társadalom útvesztőiben.
   Nagyon szerencsés esetben hasonlóan járatos emberekkel hoz össze a sors. Ez jó, egy kultúrközegből származó, hasonlóan nevelkedett emberek élvezik egymás társaságát. Tényleg, minden él nélkül, a közös gyökerek erős kapcsot adnak ember és ember között. Valószínűbb, hogy az élet viharaiban sodródva a legkülönfélébb emberekkel hoz össze a sors. Ez jó is, mert rengeteg dolgot tanulunk egymástól, de rossz is, mert általában teljesen eltérő magatartási mintákkal szembesülsz. Ok, nem előírás, hogy mindenki a protokoll nagykönyve szerint vezesse életét, de. Mindig ott az a bizonyos de. Meg is magyarázom. Brutál kiakaszt, ha valaki ásítás közben nem teszi a kezét a szája elé. És esetleg a mondandóját sem szakítja meg közben. Kellemetlennek találom, ha belelátok a szájába. A torkába. Ha a mandulái (ha vannak) rámkacsintanak. És nem értem, amit mond. Volt néhány ilyen kollégám, akik ezt rendszeresen űzték. Valójában semmi károm nem származik belőle, ha megpillantom a manduláit, esetleg a foga közé szorult uzsonnacafatkákat, és mégis, belémnevelték, hogy zavarjon. Ilyenkor próbálom virágnyelven tudtára hozni, hogy kicsit kellemetlen a dolog. Szinte borítékolható a kudarc, de mindig próbálkozom. A remény hal meg utoljára... Aztán türelmetlen leszek, ingerült a delikvenssel szemben. Ez már inkább célba talál. Volt, aki olyan messzire ment, hogy teljesen kiakadtam. Nem vette a finom jelzéseimet, hogy kellemetlenül érint a viselkedése. Végül megkérdezte, hogy mi bajom. Finomítás nélkül az arcába vágtam, hogy felháborít ez a fajta magatartása. És csak pislogott kettőt, hogy ja, ennyi, miért nem szóltam előbb, majd nem lengeti a manduláját ha én látom.
   És direkt hoztam fel ennyire banális példát. Mert a valóság ennél sokkal összetettebb, érdekesebb, hol szórakoztatóbb, hol lehangolóbb. Sokat szoktam gondolkodni azon, hogy kétes szituációban kell- e, illetve etikus- e a másikat figyelmeztetni a vélt vagy valós hibára. A gyakorlat azt mutatja, inkább nem, mert nem ritkán sértődés a vége. Holott, esetleg ha valaki figyelmeztet, hogy a közízlés határait feszegetem, abból akár tanulni is lehet. Mindenesetre hasznos következtetéseket lehet levonni.
    Jogosan következik a kérdés, hogy mit is takar a közízlés. Mert hiába rágod magad végig a protokoll szabályain és hiába vagy képes fecsegni az angol királynővel is, sajnos ez nem készít fel az élet minden területére. Mert ha például elvetődsz egy szépségszalonba dolgozni, vagy akár egy csemegepultban méred a párizsit, újabb és újabb környezeti elvárásoknak, kihívásoknak kell megfelelni. Mert ha nem teszed, jogosan, furcsának fogsz tűnni. Annál pedig kevés kellemetlenebb dolog van, mintsem ha az embert furcsának tekintik. Legfőképp, ha valójában nem az. Mert vannak ugyebár olyan emberek, akiknek feltett szándékuk furcsának tűnni. És vannak, akik TÉNYLEG furcsák, ha akarják, ha nem. De megint elkanyarodtam.
   Szóval a viselkedés, a helyes magatartás a kedvelt témáim közé tartozik. Illetve ez az egész kérdéskör, hogy minek alapján ítélünk valamit helyesnek vagy helytelennek, hogyan változnak a viszonyok előjelei a különböző szituációkban. Azt hiszem később is visszatérek még a témára.  

2012. november 19., hétfő

Állatszellemek: páva

   A páva egy igen látványos állat. Nem lehet a külseje mellet csak úgy elmenni, szó nélkül hagyni ezt a hivalkodó, pompázatos és káprázatos állatot. A színei, a csillogó tollai már évezredek óta rabul ejtik az emberi képzeletet. Egy kicsit része a szépségideálnak, az esztétikumról alkotott fogalmainknak. Meg a túlzott szépség, a hiúság is a pávában ölt testet, bár az állat maga éli a kis életét, mint az összes többi madár, függetlenül attól, hogy mi mit gondolunk róla. 
   A hinduk szerint a költészet és a bölcsesség istennőjének  a szent állata, de másrészt Szaraszvatinak, a szerelem istennőjének a hátaslova. Hát igen, mi más állat húzhatná a szekerét egy érzelmekkel, szépséggel teli istennőnek a szekerét, mint egy lélegzetelállítóan szép állat? Csak költői kérdés volt.
    Kínában az előkelőséggel és a méltósággal kapcsolták össze a pávát, az ajándékba adott pávatollat egyenesen a császári kegy jelképének tekintették. A buddhisták szerint a páva a kivételes éberség szimbóluma.
  

2012. november 15., csütörtök

Idealista

   Ifjú koromban ápolónő akartam lenni. Valami félelmetesen romantikus elképzelésem volt az ápolásról, a betegellátásról, de már meg nem tudom mondani, honnan jöttek ezek az elképzelések. Mindenesetre ez az álom kitartott, jelentkeztem is nővérképző suliba. Aztán a gyakorlatok során szembesültem vele, hogy én valami teljesen mást képzeltem el. De azért szerettem csinálni. Végül egy könyvesboltban kötöttem ki. Vicces?!?
   Találtam néhány remek képet, ami pontosan tükrözi az akkori elképzeléseimet:



 A Nagy Háború blog: A képeket itt találtam. Érdemes szétnézni!

2012. november 12., hétfő

Állatszellemek: gólya

   A gólya talán egyik legelterjedtebb asszociációja hazánkban és kulturális közegünkben, hogy ő hozza a kisbabákat. Ez a motívum gyakran visszaköszön üdvözlő lapokon, babakelengyén, miegymáson. Ám mint mindennek, ennek is megvan a maga eredete, bár ez mára igencsak a homályba veszett.
   A gólya a régi görögöknél Héra istennő szent madara. Héra istennő a szoptató anyák oltalmazója (is), innen a kapcsolat, hogy a gólya hozza a kisbabákat. A gólya a legtöbb kultúrában szelíd és szeretetre méltó állat, még a keresztény hit szerint is a gólya a tavasz hírnöke, és egyúttal Krisztus eljövetelét is jelképezi. Pedig sok állathoz igen negatívan viszonyul az egyház és a vallási tanok, mégis, a gólya a maga tisztaságával és kifinomultságával egy népszerű állat. 
   A kínaiak a gyermeki szeretet példaképének tekintik. 

2012. november 10., szombat

Még több bizarr frigy

   A legutóbbi témám, a bizarr házasodási szokások, nem hagyott nyugodni. Kerestem még néhány képet a témában, mert ám nem csak a házi kedvenceket öltöztetik be menyasszonynak meg vőlegénynek! Sem négylábú, sem csúszómászó nem menekülhet a bizarr hobbi elől!
Vigyázat! Újabb sokkoló és kedélyborzoló képek következnek!








 

2012. november 8., csütörtök

Életem legszebb napja

   A nők nagy része kicsi lányként a Nagy Napról álmodozik. Amikor talpig vattacukornak öltözve egy napig királylány lehet. Amikor olyan ruhát vehet fel, amiért bármely más napon kiröhögnék. De azon az egy napon mindent szabad. Persze ez a várva- várt nap nem az, amikor az ember lánya átveheti a Nobel díjat, vagy egy sikeres űrutazás után földet ér, esetleg feltalálta a rák ellenszerét. Nem, kérem, sokkal profánabb dologról van szó. Az esküvőről!
   Magam sosem tulajdonítottam nagy jelentőséget ennek a cirkusznak, sokkal fontosabbak a napok, az évek, az évtizedek, amit a másikkal töltesz, Nagy Nap nélkül, vagy azzal. Azt hiszem a kisebbség táborát gyarapítom, mert kis életem során elképesztő dolgokat láttam. Értelmes felnőtt nők, tanultak és műveltek, sivítozó, követelőző zsarnokokká váltak, ha nem kapták meg a nekik kijáró vatta- jelmezt. Hitelekbe verték magukat és szédületes összegeket költöttek "A Ruhára". Nem egyszerű dolgok!
   De menjünk még tovább! Vannak olyan elvetemült lények ,akik ezt a mániájukat házi kedvenceikre is kiterjesztik. Felfoghatatlan. Megmagyarázhatatlan. 

Vigyázat! Sokkoló képek következnek!!!!