2012. szeptember 28., péntek

Taxidermia

   Lisa Black, az Új- Zélandon alkotó művésznő különös módon fejezi ki az élővilág iránti rajongását. Kiindulásképp a taxidermia különös művészetét gyakorolja, ami már önmagában véve se egy gyakori hobbi, különösen nem a nők körében. Mindezt megkoronázva olyan alkotásokat hoz létre, melyekben az állatok gépekkel, szerkezetekkel, magával az élő technológiával lépnek kapcsolatra. Ez így első ránézésre egy kicsit bizarrnak tűnik, de a művésznő a saját elmondása szerint alkotásaival az élővilág szépségét hivatott kifejezni. Így már kicsit jobban hangzik a dolog, bár személy szerint megvallom, magam nem tudtam hova tenni ezt a dolgot...Számomra ez a dolog már Fukuyama a biotechnológiával foglalkozó filozófiai (egyenlőre filozófiai) gondolatkörét feszegeti. Az élet a gépekkel, a gépek segítségével, a technológia szolgálatba állítása az emberiség javára (és az állatokéra), meg hasonlók. Bár az emberiség ismert történelmében a nagy találmányok, a nagy eszmék és a világmegváltó gondolatok gyakran nagyon rosszul szoktak elsülni.
Íme néhány kép, hogy véleményt alkothass:








2012. szeptember 25., kedd

Állatszellemek: majmok

   A majmok emberszerű megjelenésük és arcjátékuk miatt mindig is alkalmasak voltak arra, hogy az emberi magatartás fogyatékosságának és erényeinek tükrei legyenek. Hasonlítanak ránk, egy kicsit rokonságot is érzünk velük, ám ez a szoros kapcsolat némi félelemmel mérgezi meg a majmokkal való kapcsolatunkat. Genetikailag is nagyon szoros a rokonság, emiatt sajnos majmok ezrei válnak az emberi kísérletek áldozataivá. Ha jobban megnézzük a majmok viselkedését, sok hasonlóságot fedezhetünk fel...
   A természetes kíváncsiságukat számos kultúra értelmezte (és értelmezi a mai napig is) ravaszságként, kapzsiságként, kétszínűségként. Emiatt sok helyen a majmok "negatív hősként" jelennek meg a mesékben, mítoszokban, legendákban. A ravasz állat, aki rászedi a többit.
   A régi görögök úgy tartották, hogy a cerkófok eredetileg emberek voltak, akiket csibészségük miatt változtatott Héraklész majommá. Ennek természetesen van némi negatív, derogáló felhangja, ezzel együtt az ókori görögök tisztelték a majmokat. Talán épp a rokonság miatt?
   Vannak, akik felismerték a majmok játékossága és huncutsága mellett a tanulékonyságukat és szellemi képességeiket is. Az egyiptomiak az ókorban úgy tartották, hogy Thot isten a számok és az idő feltalálója, akit cerkóffejjel ábrázoltak. Ez nem egyszerűen egy "maszk", az állatként ábrázolt istenek az állat vélt vagy valós tulajdonságaival rendelkeztek, megjelenésükkel emlékeztettek azokra az erényekre vagy hiányosságokra, amiket az állatoknak tulajdonítottak.
   A Zaire-ben élő természeti népek a gorillákat az ember barátjának tartják, rokonként tisztelik, mert szerintük a gorillák tanították meg az embereknek, hogy melyek az ehető gyümölcsök.
   Az amerikai indiánok szerint az állatok és az emberek lelki lényege azonos, az ősi időkben még fizikailag sem lehetett őket megkülönböztetni, s mielőtt az önazonosságuk rögzül, szabadon alakulhatnak át emberi vagy állati formába. Tehát nincs is olyan nagy különbség közöttünk!


2012. szeptember 24., hétfő

Pancsoló cicuskák


   A köztudatban a macskák nem szeretnek fürdeni. Valóban, a samponos fürdőért tapasztalataim szerint sem rajongnak, viszont a vizes játékokat nem vetik meg. Értem ezalatt az akváriumi halak zaklatását, a vécécsészéből való ivást és a kádba való beülést. Sőt, a csapba is be szoktak ülni, az pedig szinte mindig vizes. Akkor nem zavarja őket, hogy átnedvesedik a bundájuk.
   A macskafürdetés már más tészta. Attól menekülnek. Van egy narancssárga bébikádam, azt használom cicafüdetésre. A fürdőkád lefolyója eldugulna a rengeteg szőrtől, ezért a kádban való fürdetést inkább hanyagolom. Töltöttem vele már jónéhány órát, hogy kihalásszam a macskaszőr- pamacsokat a lefolyóból...
    Ezt a kis kádat, ha meglátják, elbújnak. Előkerül a kád és a macskák egy szemvillanás alatt köddé válnak, mintha a rejtőzködéssel bármit is megúszhtnának. Eddig még mindig sikerült előkerítenem őket, akárhova bújtak is el. De ebben a kiskádban szoktam átültetni a cserepes növényeket is, ha éppen vannak. Természetesen a macskák ilyenkor is elpucolnak. Őszintén szólva nem is bánom, mert valami oknál fogva ellenállhatatlan késztetést éreznek, hogy a virágföldet cicavécének tekintsék. Biztos elrontottam valamit a nevelésük során.
   Panthera és Marduk, az idősebb cicusok, gyűlölnek fürdeni. Természetükből kifolyólag ezt más és más módon adják tudtomra. Panthera agresszívebb, indulatosabb, ő harap, karmol, küzd a szabadulásért. Viszont kisebb testű, nincs akkora ereje, mint a nála háromszor nagyobb hímnek, Marduknak. Marduk kolosszális méretei ellenére elég szelíd jószág, viszont hatalmas ereje van. Őt egyedül nem is tudom megfürdetni, minden esetben segítségre van szükségem. Pantherával elbírok egyedül is, bár gyakran véresre rágja a kezem.
   Panthera tele volt bolhákkal, amikor hozzánk került. Nem kis küzdelem árán sikerült tőlük megszabadulni, de nem arattam teljes sikert, mert kijár a szabadba, és szinte rendszeresen szed össze újabb adag bolhákat. Mindezt úgy, hogy rendszeresen cserélem a bolhanyakörvét, bolhák elleni sampont használok, és egyéb bolhairtó kémiai hadviselést is folytatok. Tapasztalatom szerint a fürdő a leghatékonyabb. Le szoktam nyomni a víz alá az egész macskát úgy, hogy csak a feje legyen kint a vízből. Negyed óra, húsz perc után a bolhák feladják a harcot, és felmásznak a fejére. Általában a bundájában lakozó összes bolha az orrán gyűlik össze, onnan pedig könnyen le lehet őket szedni és kivégezni. Nem mondom, hogy szapora munka, de garantáltan bolhamentes napok koronázzák a fáradozásaimat. Mire leszedegetem a cicaorra menekült bolhákat, a többi is feladja, még a legszívósabb bolhák is kimásznak a bunda rejtekéből. Ezután egy samponos átdörzsölés, és a cica tiszta és bolhamentes, mint egy plüssfigura. Ezt a fajta bolhavadászatot Panthera gyűlöli. Eleinte agresszív, minden áron ki akar szabadulni. Amikor fogytán az ereje, kezd fáradni, szívszaggató nyávogásba kezd. Vonyít, mint egy kutya.Nem is vesz levegőt. Aztán teljesen kifárad, csak szuszogni és sóhajtozni marad ereje. És olyan gyűlölettel teli szemekkel néz rám, hogy szinte villámokat szór a dühödt sárga szempár.
   Marduk teljesen más. Őt nem zavarja, hogy ücsörögnie kell a vízben. Hátsó lábait kinyújtva kényelmesen elhelyezkedik a fenekén, mint aki épp egy kellemes lazítós gyógyfürdőbe ült be. Nézelődik, szemlélődik. Lassan vizesedik át a bundája, mert borzasztó sűrű szőre van.  Emiatt őt tovább kell "áztatni". Még a samponozás sem vészes, a masszírozás kifejezetten kedvére van, néha még meg is nyalja a kezemet. A probléma az öblítés. Azt nem szereti. Testi épségével mit sem törődve dobálja magát, kitekeri a saját lábát. Nekiveti az amúgy sem kis testét bárminek, csapnak, kádnak, lemerül a víz alá, ha nem vigyázok, képes belefulladni. Azt hiszem ezt lehet pániknak nevezni. Ilyenkor kell a segítség, hogy valaki lefogja. Vagy én fogom le és két segítő kéz leöblíti a habos bundát.
   Próbáltam már az öblítés különböző variációit. Leönteni egy vödör tiszta vízzel, zuhanyrózsával, csap alatt, másik kádban vagy lavórban, de igazán semmi sem vált be. Nem mondhatnám, hogy megtaláltam a legjobb módszert. Mindig teljesen felhúzzák magukat.
   Panthera kisfiai már úgy lettek szoktatva, hogy fürdeni kell. Négy hetes korukban már elkezdtem szoktatni őket. Nem hiába: a testvérek teljes megadással tűrik a fürdőzést. Na jó, némi nyávogás kell, hogy tudjam, ez nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaik közé, de amúgy fegyelmezetten ülnek a kádban, mint a csokinyulak. Le sem kell őket fogni. A rendszeres fürdetés és a jó nevelés eredménye! Legalábbis szeretnék egy sikert a magaménak tudni. Mintha egy macskát bármire is lehetne nevelni...

   Fürdés után meg szoktam őket törölni: a cicáknak van egy saját törülközőjük. Nem mindenkinek név szerint külön darab, csak egy közös cicatörülköző. Ennek is a kriminális mennyiségű szőr az oka. A nekik rendszeresített törülközőt nem is merem betenni a mosógépbe, csakis kézzel mosom. Törülközés nélkül vízben úszik a lakás. Igen, néhányszor már sikerült meglógniuk, utána takaríthattam a lakást. Ha nagyon türelmesek, még ki is kefélem a bundájukat. De ez már tényleg luxus.
   Télen, hidegebb időben elengedhetetlen a szárítás. Ezt egy mezei hajszárítóval teszem, a macskák legnagyobb örömére. Imádják a bundaszárítást! Ilyenkor tekergőznek a lábam körül és dorombolnak. Ebből sosem elég. Ha csak egyikük fürdik, a többiek elbújnak. Semmi bajtársiasság, vagy védjük meg a pórult járt társunkat. Viszont amikor meghallják a hajszárító hangját, azonnal előjönnek a biztonságos rejtekhelyről. Így szoktam begyűjteni a következő delikvenst.
   Természetesen egy fürdő után vérig vannak sértve. Tüntetőleg nem állnak velem szóba, látványosan utálnak. Némi csirkefalattal, májjal és egyéb nyalánksággal azért hagyják magukat kiengesztelni, de tudatják velem, hogy kegyet gyakoroltak. Nem bánom. Macskák. Szeszélyesek és szórakoztatóak.

2012. szeptember 21., péntek

Válogatós a fiú


   Reggeli étlap. Mint egy borsószem- királykisasszony, válogat, fintorog, elégedetlenkedik. Itt még épp kéreti magát, mint aki nem is biztos, hogy óhajt reggelizni. Aztán persze mindig hatalmas habzsolás a vége, de kivárja, hogy elforduljak, vagy legalábbis úgy tegyek, mintha nem látnám. Két perc múlva a nyusziszoba már úgy néz ki, mint amin egy tájfun söpört végig...

2012. szeptember 19., szerda

Állati történetek 1.

   Van- e az állatoknak lelkük? Ezen a kérdésen már egy ideje töpreng az ember. Azt hiszem biztos választ sosem fogunk kapni, mindenki a saját világnézete és vérmérséklete szerint felel erre a kérdésre. Szerintem van lelkük, de ez az én személyes véleményem...
   Érdekes viszont, hogy néhány középkori Bestiáriumban különleges besorolás szerint rendezik az állatokat: vad, hasznos, fegyveres (szarvval rendelkező) és fegyvertelen (szarv nélküliek). Itt már azért halványan felsejlik az állatok lelkülete... Amúgy a leggyakrabban teljesen vegyesen, csoportosítás nélkül szerepelnek az állatok a Bestiáriumokban. És! Az állatok hemzsegnek a legendákban, emberi tulajdonságokat vélnek felfedezni állatokon és állati tulajdonságokat embereken. 
   Sokáig a Bibliát tartották mérvadónak  az állati lélek kérdését illetőleg. A Biblia szerint az állatok alacsonyabb rendűek, mint az ember, Isten azért teremtette őket, hogy az embert szolgálják. Aztán 1824- ben megalakult az első, az állatok jogaiért harcoló szervezet, az SPCA (Állatkínzás Megelőzéséért Küzdő Társaság), és fordult a kocka.
   Visszatérve a középkorba, az állatokat nagy általánosságban véve alantasabb lényeknek tartották, mint az embereket. De nem volt ám ekkora lazaság, ha az állatok felelősségét tekintjük! Mert alantasság ide vagy oda, az állatok felelősek voltak a tetteikért. Szó szerint. Képesek voltak akár a bíróság elé is állítani őket, ha például bántalmaztak valakit. Konkrétan: ismert egy peres eljárás 1386-ból, a normandiai Falaisból. Itt egy disznót fogtak perbe, akit gyermekgyilkossággal vádoltak. A vádlott disznó számára közköltségen ügyvédet is biztosítottak, de az ügyvéd nem járt sikerrel. Azt nem tudom, hogy mi volt a vereség oka: az ügyvéd végezte esetleg hanyagul a munkáját vagy a vád volt megfellebbezhetetlen, lényeg a fontos, a vádlottat kivégezték. Bár az is lehet, hogy nem mondott el mindent az ügyvédjének...
   Vigyázat, sokkoló képek következnek! Gyerekgyilkos, akasztás, kivégzés, csak nagykorúaknak szánt tartalom!

itt a vádlott látható a bírák előtt- szerintem megbánta tettét

a gyerekgyilkos akasztása

2012. szeptember 18., kedd

Egy aranyhal kalandos élete

Sepörd, az aranyhal, csak így, magyarosan írva, Sepörd. Amíg ifjú voltam, tele reményekkel és ideákkal egy sosemvolt világról, akkor még angolosan írtam, Shepheard, vagy valahogy így. Aztán az évek elszaladtak, az álmok elmúltak, maradt a Sepörd név, ahogyan mondjuk.
    Tíz éves lehettem, legfeljebb tizenkettő- már nem emlékszem pontosan- amikor megkaptam életem első aranyhalát. Halaim már voltak korábban is, guppik, zebrák, szifók, de egy igazi aranyhal, na az még nem volt. Színarany teste és okos tekintete volt, azonnal belopta magát a szívembe. Sosem tetszettek a tarka aranyhalak, úgy tűnt, mintha valamiféle bőrbetegségben szenvednének. Azok a nagy, kerti tavakban úszkáló hatalmas monstrumok pedig inkább ennivaló halaknak tűntek. Sepörd kb. 15 centi hosszú volt, elragadóan bájos.
    A család kegyeit is hamar elnyerte, állat létére egész hamar megszerették. A macska minden hallal kacérkodott, de Sep túl nagy volt neki. Bár a szaga meglehetősen vonzó lehetett, mert a macsek órákat töltött az akvárium fölött inhalálva, mintha valamiféle légúti hurutot próbálna kikúrálni. Sepörd legény volt a talpán: izmos farokúszójával rendszerint hatalmas adag vizet locsolt szerencsétlen kíváncsi macska arcába, így minden próbálkozásnak elejét vette. A macska idővel megtanulta, hogy Sepördöt csak az üvegen keresztül nézze.
   Sepörd szerintem a halak szupermenje volt, volt a halistenek kegyeltje, mert annyi mindent túlélt, amit egy átlagos hal messze nem bírt volna ki. Minden felháborodást elkerülően leszögezném, hogy akkoriban talán tíz éves lehettem, akkor ismerkedtem az élővilág titkaival, akkor fedeztem fel a természet világát, tehát ma már nem így tennék.
   Sepörd eredetileg az iskolában lakott. Az osztály közös kincseként állatokat tartottunk, hogy a kis kollektívánk megtanuljon felelősséget vállalni az élőlények iránt. Voltak halaink, egereink, hörcsögök és néha egy-két hüllő is becsúszott. Egy rakás kiskorú leesett állal ült a tanítási órákon és megbabonázva bámulta az állatok magánéletét. Ez még nem is lett volna gond, de egy kellemetlen incidens miatt - amire később térnék ki- az egész akváriumos- terráriumos témát fel kellett számolnunk. Így jutott nekem Sepörd.
   Veszettül boldog voltam, hogy otthoni szerény gyűjteményemet egy ily pompázatos darabbal gazdagíthatom, büszkén hurcoltam a csillogó testű halat az uzsonnás szatyromban a zsúfolt buszon. Mert úgy véltem, hogy a nálam lévő nejlonszatyi pont ideális utazóalkalmatosság lesz. Volt benne kenyérmorzsa, szalámi darabka, sajt,talán régebbi paprikamag is, de úgy voltam vele, hogy Sepörd egy rátermett hal, ha nekem jó volt az uzsi, neki is jó lesz a maradéka. Némi langyi csapvízzel feltöltöttem a mosdóban, és irány haza.
   Nyár volt, már közeledett a tanév vége, és borzasztóan meleg volt, erre határozottan emlékszem. Akváriumom már volt otthon több is több is, csak valahogyan be kellett csempésznem. Gondoltam anyámnak nem fog feltűnni az új szerzemény, nem ő lesz az első lakó a szobámban. Ezért a bezacsizott Sepördöt beraktam az iskolatáskámba, be a használt tornafelszerelés, könyvek és még ki tudja mi minden mellé.
   Elindultam. Egy átlagos gyerek hazaútja az iskolából némi kitérőket is tartalmaz. Nos, én is tettem egy- két kört a barátaimmal, hogy hova is, az nem fontos. A gyerekek kifürkészhetetlen utakon járnak, de ez így van rendjén. Órákkal később értem haza, az új élmények kavarogtak a gondolataimban, bevallom, megfelejtkeztem a táskámban rejtőző aranyhalról. Csak ledobtam a zsákot a sarokba és már csináltam is valami teljesen mást.
   Anyám már ismert annyira, ha ő nem pakol ki, hetekkel később az uzsonnamaradékom a saját lábán fog távozni. Nem tartottam evidenciában az efféle dolgokat, annyi izgalmas és felfedezni való dolog hemzsegett a világban, hogy képtelen voltam az efféle érdektelennek tűnő dolgokat észben tartani.
Anyám kinyitotta a táskám, amiből dőlt a bűz és ragacsos lé borított mindent, de még nem fogott gyanút. Valószínűleg volt már hasonló tapasztalata velem kapcsolatban. Miközben próbálta szétválasztani a tornapólóval egybeszervült könyveket az ételdarabkáktól, kezébe akadt Sepörd. Mármint egy csomag, ami zihát, az életéért küzdött. Mit ne mondjak, meglepődött. A pompázatos halamnak kiszakadt a zacsija, a víz szétfolyt a hátizsákban, és a nyári melegben finoman szólva kellemetlenül meleggé vált. A nejlonszatyor rátapadt a testére, így Sepörd a halerőt meghaladva küzdött a levegőért. Szerintem elátkozta az összes kopoltyús felmenőjét, hogy miért nem lett ő kétéltű, de valójában akkor sem lett volna több esélye, hiszen a zacsi teljesen rátapadt a testére.
   Anyám nem habozott, a tettek mezejére lépett, és berakta egy bögrébe, természetesen hűs vízzel feltöltve. Sepörd az oldalán lebegett a víz felszínén, azt hiszem már tényleg a mennyország kapuján kopogtatott, de nem kellett hozzá még egy fél óra sem, magához tért! Nemcsak hogy nem pusztult el, de este már vígan lubickolt!
   Berendeztem neki egy akváriumot és sűrű bocsánatkérések közepedte (hogy így elfelejtkeztem róla) megetettem. Ezek után sok szép és boldog évet töltöttünk együtt. Ahogy James Hetfield mondaná: Welcome home, sanitarium!


2012. szeptember 15., szombat

Medvehét! Szombat.

   Híres medvék, a teljesség igénye nélkül. Mert a medvék hihetetlen népszerűségnek örvendhetnek! A legtöbbször kedves, barátságos színben tetszelegnek, néha morcosak, néha morognak, de szinte kivétel nélkül szerethető figurák. 
   Személyes kedvencem Misa maci, az 1980-as Moszkvai Olimpia kabalaállatkája. Mert annyira energikus, élettel teli és mert mindig jó példát mutatott. Rajzfilmeket is készítettek vele, érdemes ezekből szemezgeti, mert a túlontúl optimista világképe ellenére egy nagyon barátságos, kedves figura.
   És akik külön nem szerepelnek, de sokunk életének meghatározó szereplői: a plüssmacik. A legjobb hálótárs. Aki megvéd a sötétben életre kelő játékok ellen, az ágy alatt lakozó szörnyekkel küzd minden éjszaka, hogy tudj aludni, és aki a gyermekkor minden viszontagságát átvészeli veled...
TV maci, aki azóta nyugdíjba vonult

Misa, az olimpiai medve

Maci Laci, az örök kalandor

Maci Laci és Bubu, a gasztromán

Paddington

Balu Kapitány, a Walt Disney sztárja

Balu, a Dzsungel Könyvéből

Micimackó

2012. szeptember 14., péntek

Medvehét! Péntek.

   Képek a Veresegyházi Medveotthonból. Ha időd engedi, látogass el oda, mert nagyon nagy élmény. A medvéknek nagy területük van, a park gondozott, tiszta, egyszerűen jó ott lenni. A medvék mellett helyet kaptak mosómedvék, gólyák, struccok és farkasok is. Az állatok gyönyörűek, jól tartottak és szemmel láthatóan jól érzik magukat. 
   És! Vannak bocsok... Szívmelengetően imádnivalóak. Persze már látszik, hogy nem csak puszilgatnivaló plüssmacik, hanem egy hatalmas ragadozó kezdeményei. Viszont képesek elkápráztatni az embert...
   A medveotthon megközelíthető vonattal: Ivacs állomásnál kell leszállni, onnan már ki van táblázva az út. Egy kellemes séta vezet oda, körülbelül 15 perc. Az út elhalad egy szarvasmarha- telep mellett, ott már lehet nagyokat lélegezni a természet illatából. A belépő jelképes, 500 Ft. Az élmény viszont kihagyhatatlan!
   Vannak élelmezési egységek is, mosdó, meg minden, ami a civilizált ember szükséglete a kellemes szabadidős programhoz. Szóval kalandra fel!
A medveotthon honlapja:www.medveotthon.hu
 









2012. szeptember 13., csütörtök

Medvehét! Csütörtök.

 



   A feketeláb indiánok sámánjai rokon léleknek tartják a medvét. A medvéknek gyógyító erőt tulajdonítanak. A sámán gyógyító medvetáncot jár, amelyhez medvebőrt ölt magára, s az állat mozdulatait és morgását utánozza. Varázslándzsáját és a karjáról lecsüngő medvekarmokat lóbálja, közben pedig a grizzlyk dörmögő hangján dalol a jó és a gonosz szellemeknek. Ezután a zsákmányejtő medvéhez hasonlóan körbeforgatja a beteget és jól megpaskolja, hogy elijessze a betegség szellemét.

2012. szeptember 12., szerda

Medvehét! Szerda.

 



   A görög mitológiában a medve Artemisz istennő szent állata. Később, a középkorban, a teuton lovagok őrzőszellemei szintén a medvék voltak. 
   A norvég harcosok medvebőrbe öltözve indultak a csatába, úgy vélték, így sem kard, sem tűz nem árthat nekik. Úgy tartották, ha magukra öltik  az állat bundáját, annak ereje átköltözik beléjük.
   Az eszkimó sámánok gyakran medve alakban indulnak szellemi vándorútjukra.

2012. szeptember 11., kedd

Medvehét! Kedd.

   Az ókorban úgy tartották, hogy a bocsok formátlanul jönnek a világra, az anyjuk "nyalja őket" az igazi alakjukra. A hiedelem egyik magyarázata, hogy a medve így teremt rendet a világban uralkodó káoszon, így ad formát és értelmet a világ zavaros elemeinek. 
   Sok helyen a medve a teremtés szimbóluma, az újjászületés, a bölcsesség és a termékenység szimbóluma.

2012. szeptember 10., hétfő

Medvehét! Hétfő.

 



A navahó indiánok szerint a medve olyan ember, aki mindig bundát visel nyilvános helyen, de leveti a bundáját, ha magára marad, s emberi alakja lesz.


Számos kultúrában a medvét az ember legközelebbi rokonának tartják, talán a csontvázaink hasonlósága miatt- igaz a medvéké egy kicsit nagyobb :-) Tudnak járni a hátsó lábukon és néha tényleg nagyon emberszerűen viselkednek.


A kép a Veresegyházi Medveotthonban készült.

2012. szeptember 8., szombat

Emlékek egy felejthetetlen nyári napról






Szombati partihangulat

   A nyuszifiú az esti partira készül. Hogyan? Alvással! Mi sem hatékonyabb, mint egy kiadós alvás a nagy ereszd-el-a-hajamat buli előtt. Egy jó délutáni alvás kincset ér. Aztán ha a parti elmarad... az alvás nem vész kárba! Nyuszipasi bárhol és bármikor képes az álomtündér karjaiba omlani, legyen az egy csendes sarok, a fotel, vagy akár egy ölelő kar.





2012. szeptember 5., szerda

Mindennapi szemétkedések

   Sosem fogom megérteni, hogy mi abban a jó, ha valaki hamis híreszteléseket terjeszt valakiről? Azt meg a legkevésbé sem bírom befogadni, hogy miért pont rólam? Annyira átlagos és hétköznapi életem van, hogy az már hihetetlen. Eljárok dolgozni, szeretgetem az állatkáimat, a szabad időmet ha tehetem könyvtárban vagy erdőben töltöm. Szeretek korán lefeküdni és nem iszom alkoholt. Szóval semmi izgalmas.
   Ennek ellenére gyakran szembesülök olyan dolgokkal, hogy én mit csinálok. Visszahallok dolgokat, jobb esetben valaki rákérdez, hogy hűha, te tényleg ezt meg ezt csinálod? Néha jót röhögök rajta, néha imponáló, hogy miket feltételeznek rólam, néha kiborító, hogy ennyire nem ismernek azok, akik körülöttem élnek. Néha dühöngök, de a leggyakrabban csak szomorúsággal tölt el, hogy valakinek ez a fontos, ezzel tölti az idejét, hogy hülyeségeket terjesszen rólam. Bár az a kretén, aki ezt el is hiszi, azzal együtt, hogy személyesen ismer. 
   Konkrétabban: egy régi ismerősömmel találkoztam, akit évek óta nem láttam. Megörült nekem, és rámcsodálkozott, hogy hű, de jól nézek ki. Nem értettem, hogy mire céloz, mert annyira még nem vagyok öreg. Azért kiszedtem belőle, hogy nem tündérszárnyakat növesztettem-e az éjszaka, csak nem vettem észre. Aztán kibökte, hogy ahhoz képest tartom magam jól, hogy elvonón voltam. Meg drogoztam, és nehéz volt leállni... Kérdeztem, hogy te ezt tényleg elhiszed? Azt mondta igen, mert olyan valakitől hallotta, akiben mgbízik. Akiben én is megbíztam. Aki valaha közel volt a szívemhez. Ez csak egy kiragadott példa a sok közül.
   Ez a legszarabb, ha valaki olyan ármánykodik az ember ellen, akiben nagyon- nagyon megbízik. Az cefet rosszul esik. Sajnos több ilyen lejárató dolog is visszajutott hozzám. Eleinte gondoltam egy bosszúhadjárattal visszavágni, de aztán lecsillapodtam. Mert akit valaha szerettem, akiben hittem, aki az életem volt, azt nem fogom így lejáratni. Pedig megtehetném. Tudnék én is történeteket mesélni, sok hátborzongatót, ami igaz is. De nem teszem. Nem teszem azzal, akit szerettem. És nem szerelemre gondolok, nem egy néhai kapcsolatra. Az egyetlen fontos kapcsolatra. Azért, mert tönkrement, még nem kell szart dobálni a másikra. Pláne nem vezet ez sehova, mert nem vagyok megbocsátó- típus. Főleg nem ilyenek után. Összetört a szívem, hogy pont attól kapom a legcsúnyább dolgokat, akitől nagyon nem kellett volna. 
   Végül mindig visszaszáll a sok rossz annak a fejére, akitől származik...
  

2012. szeptember 2., vasárnap

Degunaplók 4.

   Egy barátnőm, akinek szintén van néhány deguja, mesélte, hogy ő a ketrecet lelakatolja. Teszi mindezt azért, mert ezek a leleményes kis dögök kiszabadítják magukat. Még sosem látta, hogyan csinálják, csak a végeredménnyel szembesült, hogy a deguklán szabad lábon randalírozik a szobájában. Ez nem is baj, mert még néhány ketreclakó él a szobában, macskák nem. 
   Nem így nálunk! A lakásunkban minden ketreclakó, aki kirágja magának a szabadságot, az életét teszi kockára. Ez a macskák miatt több, mint életveszélyes. Mivel földszinten lakunk, a szomszéd macskái is gyakori uzsonnavendégek nálunk. Illetve szeretném azt gondolni, hogy csak a szomszéd macskái azok, de valójában tisztában vagyok vele, hogy az utca összes bolhazsákja nálunk kosztol. 
   Szerencsére a deguketrec elég masszív. Mi több, kinyitni sem könnyű. Bár volt egy szupcsi kis ketrec, amit egy hónap alatt kirágtak (lásd korábbi degunaplók). Ez a mostani már évek óta megvan és jól bírja. Viszont ha nyitva van az ajtó, Maxi ellenállhatatlan késztetést érez, hogy kimásszon. Felügyelettel persze mindent szabad. Nagyon vicces, ahogy a hátsó felét próbálja felhúzni, küzd, az akarat diadalmaskodik végül. Aztán elégedetten körbegrasszál a ketrec tetején. Vakmerő. 
   Amikor megunja a szabadságot, magától mászik vissza a biztonságos otthonába. Egy ideje már egyre kevesebbet van kedve kijönni. Öregszik, öt éves múlt. Apad a kalandvágy...