2012. augusztus 30., csütörtök

Heti nyulam- 24.

   Arcimboldo és az ő határtalan szabadságvágya. Eleinte nem értettem, hogy miért rágja a ketrecet (a nyitott ketrecet), amikor önszántából mászott és be, és mivel nem csukom be, akár magától távozhat is, ha akar. De ezt gyakran csinálja, hogy úgy tesz, mintha be lenne zárva. Aztán idővel rájöttem, hogy így koldul egy kis szeretetet. Mert imádja, ha kiszabadítom!



itt olyan orra van, mint egy malacnak

2012. augusztus 29., szerda

Nincsenek lehetetlen kihívások!

   Maxi degu viszonylatban nagyobbacskának számít. Igen, ugyanúgy, mint a nyúl, vastag a szőre. Ezzel együtt mozgékony és fürge, amikor elszabadul a lakásban, nem könnyű begyűjteni. Zsenge ifjúsága óta szenvedélye a vécépapír- henger. Ebben aludt, néha betömte az egyik oldalát és szabályos bunkert épített belőle. Imádja rángatni, cibálni, beépíteni. Aztán mindig az a vége, hogy miszlikbe szaggatja. Aztán kap másikat.
   Egy ideje már nem tudta bepréselni magát a hengerbe, vagy ha mégis sikerült, úgy nézett ki, mint egy vastagon töltött sajtos roló. Elöl, hátul folyt ki a degu. Néhány napja viszont ismét bepasszírozta magát. Nem láttam, hogyan történt, már csak a végeredményt szemlélhettem meg. Na jó, kicsit csalt, mert itt- ott szét van cincálva a henger, de egész jól sikerült!

félig töltött sajtos roló

2012. augusztus 26., vasárnap

Szépfiúk

Vigyázat! Veszélyesen csajos dolgok következnek- szigorúan a képzelet játékaként. Tilos a következő szöveg egyetlen sorát is komolyan venni!

   A vámpírirodalom hihetetlen változáson ment keresztül az elmúlt száz évben. Sőt, ha jobban megnézzük, már Vlad Tepesről is sokat "cikkezett a korabeli sajtó", tehát a vámpírok írott története sokkal messzebbre nyúlik...
   Ha összevetjük a klasszikusnak számító Drakula grófot Lestattal, vagy a fiatal Edward Cullennel, megdöbbentő dolgokat tapasztalhatunk. Először is, egyre fiatalabbak lesznek. Én személy szerint sosem voltam elkötelezett híve a fiatalabb fiúknak, de az ismerőseim szerint ahogyan öregszik egy nő, úgy fordul az érdeklődése az egyre fiatalabb fiúk irányába. Biztos van benne valami,  mert egy idő után nem a hetven feletti bácsikat nézi meg az ember lánya. Szerintem a férfi negyven felett indul (oké, sokan még akkor sem), addig gyerek. Emiatt nemigen tudok szimpatizálni az egyre fiatalabb vámpírhősökkel, hogy  mi lehet bennük vonzó, miért lennének ellenállhatatlanok. Arról nem is beszélve, hogy a tinifiúk -bár valójában több száz éves tudás és tapasztalat birtokosai- annyira úgy viselkednek, mint a tinifiúk... Kicsit konkrétabban: lélegzetelállító autókkal száguldoznak, vadul partiznak, buliznak, táncolnak és mulatoznak, majd pirulva megfogják a tényleg tini emberlány kezét. 
   Először is: ha egy embernek több embernyi életet kell leélnie, akkor egész jók az esélyei, hogy hatalmas tudást halmoz fel. Szerintem aki egyszer rákap például az olvasásra, az nem fog egy minimálzenés buliban rángatózni, mint egy epilepsziás kutya. Mert felfedez valamit a világban, ami izgalmasabb, mint a felszínen zajló események. Pláne, ha van ideje alaposan belemélyedni a dolgokba.
    Másodszor: aki végigéli az emberiség több generációjának sorozatát, az igazán jó ízelítőt kap az emberi lélek mélységéből. Hogy mikre képes valaki, mekkora sötétség képes tanyát ütni egy ember lelkében. Gondoljunk csak a huszadik század történelmére, hogy mennyi szépséges és borzalmas dolog történt. Szerintem ezeket senki sem tudja mosolyogva maga mögött hagyni. Drakula (Bram Stoker Drakulájára gondolok) rettentő megkeseredett ember(?) volt, állandó harcban az istenével és a sorsával. Fájdalmas terheket cipelt magával, amelyek megkeseredetté, magába fordulóvá és magányossá tették. A idő sodrásában egy kövületté vált, egy összesűrűsödött bánattá. Szerintem ez egy logikus következménye annak, ha valaki nagyon sokáig él. 
   Harmadszor: miért fiatal mindenki, aki vámpír? Technikailag ők zombik, élőhalottak, akik valaha éltek, de most már nem élnek, de túlestek valamiféle feltámadáson(?), feléledésen (?) vagy életre kelésen. Gyors vizsgálódásaim alapján a zombik köreiben nagyjából hasonló a nemek és korcsoportok aránya, mint az élőknél. A szellemeknél szintén (tág értelmezésben ők is zombik, mert valamiféle új életre keltek a haláluk után, még akkor is, ha ez nem egy fizikai testben történt meg) találunk idősöket, fiatalokat, gyerekeket. A vámpíroknál viszont szerintem jóval kevesebb a nő (Carmilla), a gyerek (Interjú a vámpírral), inkább a férfiak vannak többségben, és azok is inkább a fiatalabb korosztályból kerülnek ki (öregebb vámpírok- Őrség tetralógia). Az öreg vámpírok alatt nem azokat értem, akik már nagyon rég óta halottak, hanem azokat, akik öreg korukra lettek vámpírrá.
   Negyedszer: ha már az észbontóan szexi vámpírunk némi értelemre tett szert, mi öröme van egy olyan kapcsolatban, ahol a lányka finoman szólva ostoba? Nem látom értelmét az ilyen majomszeretet- kapcsolatoknak, ahol az egyik csüng a másikon, de nem partnere annak. Mert hogyan lehet az partner, aki csak visszatükrözi a gondolataidat? Aki olyan, mint egy torz tükör, mert csak a szebbik oldaladat mutatja? Az ilyen féloldalas kapcsolatok eleinte igencsak hízelgőek, de hamar unalmassá válnak. Bízom benne, hogy kiművelt vámpírunk tényleg partnert keres, társat. Ha meg csak ágymelegítőt, azzal nem kell leállni dumálni. 
   Minden bizonnyal létezik ezekre a kérdésekre is megfelelő magyarázat. Valószínűleg csak én nem tudok róla:-) Azért, hogy megtehessem az áttörő felfedezést, lelkesen olvasom tovább a témában fellelhető gyöngyszemeket!


2012. augusztus 24., péntek

Lovagias állatok

macskapáncél

vért a legbátrabb egereknek

a fülek különös védelme

sisak macskuszoknak

szamuráj cicafelszerelés

"páncélos védelem a bajusznak"


mókuslovag

oroszlánszívű ebeknek

és ha rozsdás és csóválja a farkát?

a félős pitbull

mert a birkák is bátrak ám!

akinek beépített páncélzata van

az elcsépelt lópáncél

Lord Squirrel



   Sosem gondoltam volna, hogy az állatoknak is készítenek páncélt. Na jó, ez egy kis túlzás, mert a középkori lovagi felszerelésnek szerves része volt, hogy a paripát is bevonták fémmel. Ezt azért tudtam... Szerencsétlen lónak nemcsak a vassal bevont lovagot kellett cipelnie, hanem ő maga is kapott felszerelést rendesen. Azért a macskapáncél kicsit meglepett! Bár lássuk be, a macskák igen harcias állatok. Ezért a szamuráj- öltözetben inkább el tudom képzelni a konzervzabáló kis házikedvencet. Némi kellemetlenséget okozhat a délutáni szundikálás egy talpig vas vértezetben, de ezek az apróságok meg sem kottyannak egy Oroszlánszívű Macskának!
   És ne felejtsük ki a birkákat sem. Akik a közhiedelemmel ellentétben igencsak vérbőszek, vakmerőek és rettenthetetlenek. Csak fel kell ismerni a szende külső mögött rejtőző vadállatot. A birkák igazi énjét;-)
Azért remélem senki sem rohan a sarki kovácshoz, hogy kedvencét vasba csomagolja, noha egy kutya hűségesebb, mint a valaha élt legnagyobb lovag. Így szeretjük őket, pihe-puhán.

2012. augusztus 23., csütörtök

Híres nyulak 3.


   Beatrix Potter, és az ő felejthetetlen Nyúl Pétere. Rengeteg féle állatka született az írónő tollából, bájos és tanulságos mesék, amiket vagy imádnak, vagy utálnak. A semlegességgel csak a legritkább esetben találkoztam. 
   A figurák jellemzője, hogy mindenki ruhát hord. A kacsa is, aki épp a vízben úszkál... De koncentráljunk a nyúlra. A mosoly letörölhetetlen az arcáról, bár néha szorult helyzetbe kerül (ezt a leginkább magának köszönheti), de a nyulak fékezhetetlen agvelejűek (hogy egy magyar klasszikust idézzek- Lázár Ervin, Négyszögletű Kerekerdő), így mindig kivágja- kirágja- magát a szituációból.
   Ez a divatozás egyébként masszívan beleette magát az ifjúsági irodalomba. Mármint az a számomra érthetetlen momentum, hogy az állatok ruhát hordanak. Na jó, egy kalappal, fejfedővel még valahogy meg tudok békélni, hogy könnyen felismerhetővé, jellegzetessé váljon a figura, de amikor egy komplett ruhásszekrénye van az erdőlakó jószágnak, az valahogy nem fér a világképembe. Ízlések és pofonok, biztos van, aki szereti az ilyesmit. 
   Nyúl Péter egy kicsit naiv, szinte mindig belemasírozik a "kelepcébe", amit még a gyerekek is láthatnak előre. Bár minden bizonnyal ebből lesz a tanulság, hogy mit ne és hogy ne csináld.
   Sosem tartozott a kedvenceim közé, de ez egy személyes vélemény. Jobb szerettem a vagányabb nyulakat, akik ravaszak és cselesek, furmányosak és rafináltak. De Nyúl Péter mellett sem lehet elmenni említés nélkül, ha már a Halhatatlan Nyulak Nagy Csarnokába léptünk.

2012. augusztus 21., kedd

Kit nevelünk? Már látszik!





   A picike kis növény- kezdemény, akit a lefolyóból halásztunk ki. Eredetileg egy nagyobb szobanövény földjébe dugtam bele, hogy döntse el, akar-e élni. Úgy döntött, hogy akar. Ennek örömére kapott friss földet és saját cserepet. Két hét telt el az előző fotó óta, ahol még csak két levélkéje volt. Hát, igencsak kipendült!

2012. augusztus 17., péntek

Heti nyulam- 23.

  
 A kép nem a valóságot tükrözi, nem szokásunk kiéheztetni a nyulat! Minden reggel ez a műsor: éhen akar halni. Általában arra kelek fel, hogy eszik, ropogtat. Mire kitisztítom a lakását, adok neki enni (legalább húsz percet vesz el az életéből ez a művelet), rettentő türelmetlen lesz, és követeli az elemózsiát. Néha toporzékol, topog, két lábon követeli a jussát. Amikor pedig beadom a kedvenc magkeverékét, szabályosan kitépi a kezemből. És fal. Habzsol. Nehogy valaki elegye előle...

2012. augusztus 13., hétfő

A nevelőnő panaszai

   Idegen házakban porcicákat hajkurászni egyfajta élvezet. Egy életigenlő azonnal átlátja a dolog pikantériáját: nem kell izgulnod, hogy betörnek, hogy kirabolnak, hogy megszólnak, mert nem illik a tapéta színe a kanapéhoz, vagy a kedvenc ölebed a tavalyi divatot követi és nem az ideit. Semmin sem kell görcsölnöd, mert ez nem a tiéd. Csak testközelből nézhetsz egy brazil szappanoperát, hazai szereplőkkel.  Mert ha a személyzet része vagy- senki vagy. Átnéznek rajtad. Mégis, valahol az elméjük mélyén érzékelik a jelenléted, mert mint a romlott levegőt, kikerülnek. Viszont ha az egódat képes vagy lecsendesíteni, hogy ne háborogjon az ilyen mellőzöttség miatt, kifejezetten élvezetes a dolog. Végignézni, ahogyan veszekednek, patáliát csapnak teljesen lényegtelen dolgok miatt, ahogyan medencés bulit szerveznek, vagy a sosemvolt barátokkal kertipartiznak. Egyenes adásból élvezheted, amikor a gazdád bután megvakarja a fejét, mert senkit sem ismer a meghívottak közül, akik elméletben az ő barátai. Vagy asszonyod telerókázza a márványerezetes fajanszot, mert annyira berúgott, de váltig állítja, hogy jó a buli.
   Ezekért a lopott pillanatokért érdemes elvállalni ilyen munkát. Mert senki sem foglalkozik vele, hogy ott vagy. Úgy közlekedhetsz, mint egy szellem. Mindenhova bejárásod van. És mindenkiről tudsz mindent. Aztán szemlesütve gyömöszölnek némi pénzt a zsebedbe, hogy ugye erről nem fogsz beszélni... Nyilván abba nem gondolnak bele- ezek a magukat fontosnak vélő emberek- hogy ugyan kinek mondanál el bármit. Akinek pedig elmondod- a te igazi barátaid, akiket ismersz- azokat szemernyit sem érdekli. Ördögi kör!
   Emellett néha sintérkedni is szoktam. Ez amolyan buta, vicces megnevezése a gyermekfelügyeletnek. Szintén kellemes dolog, ha jó társaság a szóban forgó kiskorú. Néha kifejezetten élvezetes, főleg ha éjszaka kell vigyázni valakire, aki az igazak álmát alussza.
   Jártam egy házba takarítani. Gondolom elégedettek lehettek, mert a szomszédos villából a gazdasszony megkeresett. Nem láthatott meg, szabad szemmel én sem láttam el az ő házukig- hacsak nem távcsővel kémkedett utánam. De ennyire nem hiszem, hogy érdekes lennék.
   Szóval megkeresett, és selymes hangon hízelgett, hogy ő jobb munkát ajánlana nekem. Szeretem az ilyesmit, egy nagyobb összeggel bármire kapható vagyok (hmmm... eddig még soha senkinek sem jutott eszébe, hogy bármire is megvesztegessen). Sintérkedésről lett volna szó, egy hét, ők nincsenek otthon, csak én és a Drágaság, a Kicsikém. Utálom, ha nem nevezik meg a gyermeket, de végül is nem én vagyok az illemtanár, szemet hunyok a hirtelen jött bizalmaskodás felett. 
   Az ilyen optimális munkalehetőséget vétek lenne kihagyni. Azonnal beleegyeztem. Tisztában vagyok vele, hogy ez a réteg, amely magát mérhetetlenül fontosnak gondolja, rendelkezik némi hóborttal. Van, aki valóban rendelkezik némi bohémiával, míg mások kitartó gyakorlások eredményeképp sajátítják el a felső tízezerre jellemző hóbortokat, allűröket. Ezeket mindig is tiszteletben tartottam, nem akadok fenn semmin. 
   Shantalra kellett vigyáznom egy hétig. Shantal, ejtsd a h-t, a gazdasszony erre külön felhívta a figyelmemet, hogy a nevében szereplő h nem néma h, ejtsem ki. Shánállll- egészen pontosan a helyes kiejtés. Ok, lélekben felkészültem, hogy Shantallal nem lesz könnyű zöld ágra vergődni, de bíztam benne, hogy anyuék távollétében Shantal is másképp látja majd a dolgokat, egy kicsit el fog lazulni. Nevezett Shantal  hetedik évét töltötte be. Összeszedtem a filmeket, játékokat, amiket egy ekkora gyermekkel lehet játszani. Azt sem tartottam kizártnak, hogy esetleg egész héten kénytelen leszek angolul beszélni. Mint Jane Eyre, a néhai nevelőnő, mindenre elkészültem. Anyut és Aput külföldre szólította a kötelesség, így a hetet nem volt lehetséges megszakítani. Minden körülmény közepette, minden nehézség ellenére végig kellett csinálni. Kihívás. Felelősség. 
   A szülők indulásának reggelén saját kis bőröndömmel felszerelve másztam meg a rózsadombi villa százezer lépcsőjét. Mint egy asztmás szamár, lihegve, úgy értem fel a bejárati ajtóhoz. Gondoltam szép kis bemutatkozás lesz Shantal előtt, akivel ezidáig nem volt szerencsém találkozni. 
   A hűvös ház steril volt, nem úgy nézett ki, mintha egy hétéves lakná. Nem voltak gyerekre utaló jelek. Levegőért küzdöttem, nem igazán volt energiám aggódni. Anyu a kezembe nyomott egy vastag füzetet, gondosan teleírva szép, szabályos betűkkel. Shantal napirendje. Mit ehet, mit nem. Mit csinálhat, mit nem. Mikor játsszak vele, mikor olvassak fel neki, mikor hallgassunk zenét. 
   Éreztem, hogy már nem csak a lépcsőktől és a nyári forróságtól csurog a veríték a hátamon. Gyorsan átpörgettem a füzetet, de nem bökte ki a szemem az "iskola" szó. Elcsitítottam a bennem egyre hangosabban sikoltozó démont, hogy gáz van. Azzal nyugtattam magam, hogy Shantal biztosan amolyan "problémás" gyerek, nem járhat suliba, meg ilyesmi, otthon kell fejleszteni. De erre utaló szavak sem ötlöttek a szemembe...
   Aztán megtörtént a bemutatkozás. Sosem találnátok ki, mi történt. Shantal egy macska volt!!!! (Illetve most is az.) Egy macskára kellett felügyelnem, egy héten keresztül!!! Na, ezen felszívtam magam. Ha egy kancsal, gebe és szemmel láthatóan ostoba macskát kell pesztrálnom egy héten keresztül, akkor ki sem fogok szállni a jacuzziból és az összes bort megiszom, amit a pincében találok. Bosszút esküdtem magamban. Véres bosszút.
   Ám számításaimat a lehető legkegyetlenebb módon húzták keresztül. A ház tele volt webkamerával. Apu és anyu fel is hívta a figyelmemet, hogy bizonyos időközönként ránéznek a kamerákra, hogy mi a helyzet otthon, Shantal épp zenét hallgat-e, vagy annyira melegítettem meg a vacsoráját, amennyire előírták.
 ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Ezt nem hiszem el!!! Egy bolhazsákkal kellett nevelőnőt játszanom!!! Totál kiakadtam. Nem volt mit tenni, végig kellett csinálnom, arról nem is beszélve, hogy szükségem volt a pénzre.
   Így hát egy hetet egy zakkant macskával töltöttem. Anyu és Apu napi rendszerességgel telefonált, apró kis elszólásaikból kiderült, hogy nem csak rápillantottak a kamerára. Elég sokmindent néztek... lehet, hogy nem volt jobb elfoglaltságuk... vagy nem akarok belegondolni....
   Azóta mindig kérek fényképet az áldozataimról, akikre nekem kell vigyázni.


2012. augusztus 11., szombat

A legcsinibb pipik

   Reflektorfényben a baromfiudvar! Mert ám ott is hemzsegnek az izgalmasnál izgalmasabb állatok. Egy nap a tanyán hatalmas kaland. Akkor is, ha nem szereted az állatokat. Vagy akkor csak igazán?!?
   Egy átlag városi ember (mint például én) képzeletében erős sztereotípiák élnek a tanyasi állatokkal kapcsolatban. Kicsit konkrétabban: ha azt mondom csirke, a legtöbb városlakó előtt egy sárga pelyhes pipi képe jelenik meg (na jó, kivéve aki a mirelit csirkecombokat látja lelki szemei előtt). Ha azt mondom, kakas, a legtöbben egy élénkpiros tarajú, színes farktollú kakast látunk magunk előtt. Amolyan mese- kakast, ahogyan a mesekönyvekből megismertük. 
   A legtöbben csak a hentesnél találkozunk legközelebb a tanya lakóival, szorosan a képeskönyvek világa után. Nos, az itt kialakult benyomások sem közelíthetik meg a tanyasi élet mindennapjait. De mit is jelent egy városlakónak a tanya, a vidék zamata? Azt hiszem valamiféle idealizált romantikát. Egy sosemvolt világ utópiáját. Számomra a vidék, a falu, Móricz novelláiból áll, és amikor szembesülök a valósággal, egészen csalódott vagyok, mert nem ilyennek képzeltem.
   De térjünk vissza a tanya egyik emblematikus alakjához, a tyúkhoz (és kakashoz). Tudtátok, hogy mennyi féle létezik? Hogy létezik olyan, hogy dísztyúk?!? Nekem ez új volt. Viszont rettentő mulatságosnak találtam ezeket a jószágokat, ezért íme néhány hangulatfokozó kép azoknak, akiknek a csirke mirelit, a combok hatosával vannak csomagolva és minden test fejetlen.