2012. június 29., péntek

Vízbe magyar!

   Kánikula. Tomboló, sivatagi forróság. Mit tehet ilyenkor az ember? Elbújik egy hűvös szobába egy pohár jeges limonádéval és egy jó könyvvel. De mit tesz az ember ha túlteng benne a tettvágy? Természetesen csobban egy jót, strandol!
    Egy kis időutazásra hívlak benneteket. Abba a korba, amikor még nem voltak aquaparkok, élményfürdők, meg amikor még nem az volt a kérdés, hogy Tunéziába vagy Törökországba menjünk nyaralni. Amikor még jó volt a Balaton, a helyi strand a hideg vizével. Merüljünk alá a felejthetetlen nyolcvanas és kilencvenes évekbe! Így utólag visszatekintve egy sosemvolt világ képe rajzolódik ki. Olyan, mintha meg sem történt volna. Annyit változott azóta a világ, hogy a nyolcvanas évek és attól régebbi idők ma már teljesen valószerűtlennek tetszenek. Pedig igaz volt. Ugyanolyan igaz, mint a kakasnyalóka, a rózsaszín pónik és a szőrös gumimatrac (ezt még megmagyarázom).

Strandöltözet

"lányka úszódressz"
   Az élet nagy színháza: a strand. Mindenki a lehető legkisebb ruhában feszít, és mégis, a legkevesebb takarással igyekszik a legjobb formáját mutatni. Tisztelet a kivételnek: aki egyáltalán nem akar előnyösebb képet festeni magáról, bevállal mindennemű közbotrányra okot adó nüanszot. Kezdve a hónaljmókusoktól a fehér fürdőruháig. Ízlések és pofonok.
   Akkoriban rajongtam a kétrészes fürdőruháért. Az olyan felnőttes volt. Nekem mindig egyrészes, passzentos dresszem volt, de nem ok nélkül. Általában a víz közelében fékezhetetlen ingerenciám van a rohangálásra, vízbe ugrálásra és egyéb vízparti kalandokra ragadtatom el magam. Ilyenkor a kétrészes fürdőruhák rútul cserben hagyják a lányokat. A legváratlanabb és legkellemetlenebb szituációkban hagynak magadra. Ezért mindig egyrészes dresszt kaptam, amit gyűlöltem, mert borzasztóan néznek ki. Alig vártam, hogy ne kelljen egy ilyen fidres- fodros lányos álomban fürdőznöm.
   Nagy divat volt a fehér fürdőruha akkoriban. Ez napozni tényleg nagyon dögös volt, harmóniában a gusztusos csokibarna bőrrel, de az első csobbanás után szinte láthatatlanná vált. Mint a császár új ruhája.
   A vízparti kalandok elengedhetetlen kelléke: a strandpapucs. Szigorúan műanyagból, ízléstelen színekben. Bár vitathatatlan előnyük volt, hogy hamar megszáradt. Bátran bele lehetett gázolni a lábmosó medencébe, a homokba, bárhova. Mint egy jó katonai bakancs: tűzön- vizen át a nyár minden forró szituációjában.
    Aztán ezek az örökké hűséges barátok feltűntek a kórházakban, szanatóriumokban, otthon, mindenhol.Néha még manapság is találkozom ezzel a zöld változattal, pedig ez aztán tényleg nagyon régi darab. Őrült rajongóknak és megszállottaknak ajánlani tudom a vaterát: itt még el lehet csípni eredeti retrós cuccokat. Nem, nem a korszakot idéző, az eredetire hajazó hamisítványokra gondolok, hanem korabeli darabokra. Nemrég még szovjet olimpiai Misa- macit is találtam itt, csillagászati áron. De van.


Ez a műanyag szandi szerintem inkább a tengerpartok sztárja volt. Bátran feszíthettél a sziklás partokon, apró kavicsokon anélkül, hogy szétvágtad volna a talpad. Kemény műanyagból készült valahol az NDK mélyén, így a szúrós tengeri sünöket is büntetlenül meg lehetett benne tiporni. És ha csobbanni támadt kedved, akkor sem kellett levenni, a pántoknak köszönhetően garantáltan a lábadon maradt. Illett a fürdőruházattal harmonizáló színűt viselni- a strandon is talpig elegánsan!

Nélkülözhetetlen kiegészítők

   A fürdőzés és a napfény felhőtlen élvezete igényel néhány hasznos kiegészítőt. Vegyük például a kalapokat. Igazi szocialista egyenlőség: mindenkin hülyén áll. Napszemcsik, magazinok, női kellékek.
   A szórakozás mára klasszikussá kövült eleme: a strandlabda. Nem is tudom, játszanak- e még a mai gyerekek a vízparton, vízben ilyen felfújhatós labdával. Akkoriban elképzelhetetlen volt nélküle a nyár. Csak bedobta az ember a táskába, a strandon felfújta, és máris hatalmas játékokat lehetett vele rendezni! Aztán este csak kiengedted a szelepet, és picurkává összement, kényelmesen szállítható méretűvé. Az ipar remeke- szerintem Közép- Európa piacvezető volt- a felfújható cuccok arzenálja. Egy fékezhetetlen agyvelejű zseni egyszer kitalálta, hogy szinte bármit el lehet készíteni felfújható- leengedhető verzióban, és mint anno a kóla, világmegváltó ötletnek bizonyult az emberek szórakoztatásában. A strandok és vízpartok sztárjai: a felfújható állatok. Tényleg, néha egy komplett állatkertet mustrálhatott az érdeklődő, térdig a Balatonban. Mesefigurás úszógumik, felfújható fotelek (ebben a leggyakrabban részeg német turisták süttették magukat a tapasztalataim szerint), gumimatracok és társaik. Ugye emlékszel?
   És ha már szóba került, a strandtáska. Azt hiszem a műanyag térhódítása elől semmi sem menekülhetett. A táskák sem. Kicsit a mosogatóba belehelyezhető csúszásgátló alátétekre emlékeztetnek, de akkoriban tök vagány dolog volt. Ráadásul mindenki láthatta, mit cipelsz magaddal. Ez még a fehér fürdőruhánál is kellemetlenebb szituációkat tudott teremteni...





Gumimatrac

    Nincsen fürdőzés gumimatrac nélkül! Akkoriban ezt a nézetet vallottam. A gumimatrac a legideálisabb, ha bombát ugrasz a vízbe. Kellően instabil, hogy fokozza az izgalmakat. Hogy egyáltalán fel tudsz- e állni rajta. Aztán hatalmas csobbanással, esetlenül, mindenki a vízben landolt. Meg kihívás volt lelökni róla a másikat. Vagy a matracon meghitten ringatózó, napozó anyunak aláúszni, mint egy cápa, és felborítani. Aztán ha elfáradtál, édes volt a pihenés egy matracon. Az újabb típusok már színtiszta műanyag felülettel rendelkeznek, amiről lecsepeg a víz. Ezek az emlékezetes darabok, amikről most megemlékezünk, mintha egy kicsit szőrösek lettek volna. Én legalábbis így neveztem ezeket a fajta matracokat. Kicsit vastagabb anyagból készültek, a szárazon is simán rájuk lehetett feküdni, elbírták a testesebbeket is. Ritkán lyukadtak ki, viszont bitang nehezek voltak (vagy én voltam túl kicsi).
Szintén a korra jellemző a hozzá tartozó pumpa, amit lábbal kellett nyomkodni. Az igen kitartóak néhány óra alatt fel is tudták fújni. Ezeket a matracokat szinte lehetetlenség volt szájjal felfújni. Persze mindig akadtak lelkes vállalkozók, akik azért megpróbálták...

Békafelszerelés

   A békafelszerelés a búvárkodáshoz szükséges holmik tárháza. Nem a könnyűbúvárkodásra gondolok, sem annak bárminemű komolyabb változatára. A békaszemüveg, amivel ha beleteszed a fejed a vízbe, tudsz nézelődni. Ezek már fél méter mélységben komolyan beáztak, szóval csak a hozzám hasonló lelkes amatőrök szórakoztatására szolgált.
   Imádtam. Órákig képes voltam nézni, ahogyan hullámzik a hínár. Teljesen fellelkesültem, ha jött egy hal. Vagy bármi. A vizek lakóival szemben eléggé vegyesek az érzéseim.
   A békaszemhez tartozott pipa is. Az sem vitték túlzásba: 30-40 cm- nél hosszabbakkal nemigen találkoztam. Szóval ez is csak arra volt jó, ha már bedugtad a fejed a vízbe, ne kelljen kivenni minden lélegzetvételnél, hanem élvezhesd a látványt. Én is élveztem, órákig lebegtem a víz felszínén, mint egy vizihulla, bámultam az alattam zajló eseményeket. Aztán nem ritkán jártam úgy, hogy megláttam valami érdekeset, le akartam merülni, de elfelejtettem, hogy pipa van a számban. Be is szippantottam a vizet...
 Ezzel együtt igazi búvárnak éreztem magam. Még egy fontos felszerelést említenék: a békalábat. Ezzel a hasznos eszközzel a szárazföldön szinte képtelenség volt közlekedni, a vízben ellenben szupergyors, turbó fokozattal lehetett úszni! Ezekkel felszerelve már tényleg úgy éreztem magam, mint egy béka!
szemgolyókiszippantó szemüveg
   Volt viszont az úszószemüveg is. Az nem ázott be annyira, viszont képtelen voltam viselni. Egy kicsit rá kellett nyomni a fejre, hogy jól tapadjon, ebből kifolyólag némi vákuum segítette a szemüveget, hogy az arcom maradjon. Na ezzel volt nekem problémám. Egyszer elképzeltem, hogy nagyon rányomom az arcomra és kiszippantja a szemgolyóimat. Tök gáz, de az élénk fantázián miatt soha többé nem voltam képes egy úszószemüveget az arcom elé tenni. A búvárszemüveg a méreteiből kifolyólag nem tudta kiszippantani a szemeimet. Szóval azzal biztonságban voltam.



A feeling, ahogy akkor neveztük, a hangulat


balatoni hangulat
   A strandon jó volt nassolni. A sok kaland közben nagyon megéhezett az ember, jól esett egy tejfölös lángos, vattacukor, fagyi, jégkrém, főtt kukorica, bármi harapnivaló. És a főétkezések között bármi. Az olvadó csoki, a folyós tejkaramella, a csavart fagyi, a dinnye... Bármi!

retro nasik
   És jó volt ott lenni, bárhol is volt az. Mert nem kellett suliba menni, nem kellett tanulni, nyár volt, sütött a nap, és a víz kellemesen hűvös volt. Büntetlenül lehetett rosszalkodni, az eszetlenkedés minden formája teret kapott. Jó volt egy ilyen világban felnőni.



   És végezetül Amerika fuvallata: Baywatch. A filmsorozat. Ahol a szuper férfiak és nők mentették meg a fuldoklókat délutánonként. Falatnyi fürdőruhában, tökéletes frizurával, eszményi korpusszal megáldva. Hát, biztos nem franciadrazséval tömték magukat a munkaközi szünetben... Ma már bizarrnak és gyermekinek találtam a néhai kedvencemet, de bevallom, tízévesen lelkesen néztem. Búcsúzóul a kapitalista eszmény megtestesüléseiről néhány kép:

Úgy gondoltam ők is a fürdőző kultúránk részesei lettek. Ezer epizódon keresztül nézhetted, mit kell tenni cápatámadás esetén, medúzacsípés esetén, hogyan kell pinduri fürdőruhában futkosni anélkül, hogy leesne rólad. Hogyan kell szexisen hátra csapni a vizes hajat, és hogyan kell kikelni a habokból. Szerintem ez a korosztály, aki nézte a sorozatot, irtó szexis módon tud fürdőzni:-)

2012. június 27., szerda

Orsini kertje

   Érdekes dolgot találtam a neten. Pier Francesco Orsini kertje, tele bizarr és különös szobrokkal. Sárkányok, mitológiai lények, a képzelet szülöttei. A 16. századi herceg a parkot valószínűleg borzongató szándékkal terveztette, fiatalon elhunyt felesége emlékére. Nem hiszem, hogy gyönyörködtetés lett volna vele a célja, vagy isten nagyságának dicsérete. A park ezután teljesen elhagyatottá vált, majd az 1970-es években a Bettini család megvásárolta és felújította. Ma népszerű turistalátványosság. 
   Személyesen nem voltam a parkban, viszont a képeket elnézve elég érdekes és emlékezetes kaland lehet! Állítólag a herceget annyira megviselte a felesége hiánya, hogy beleőrült. És ez lett az eredménye. Mindenesetre sikerült maradandót alkotnia. Különös vonzalmam van a misztikus lények iránt, így találtam rá erre a cikkre is. Bár azt hiszem mindenki átmenekít egy kis sárkányos romantikát a gyermekkorából a felnőttkorba... Nekem legalábbis a gyermeki képzeletet, a megfoghatatlan misztikus- valóságos világot juttatja eszembe.
   A neten a mult-kor.hu-n találtam róla cikket, itt olvashattok többet a lenyűgöző parkról!





2012. június 26., kedd

Nyúlrajongók

   Szeretem a nyulakat. Van, aki nálam is jobban szereti a nyuszikákat. Annyira, hogy magára is tetováltatja. Én azért ilyesmire sosem szántam el magam, de vannak bevállalós emberek. Találtam a neten néhány látványos képet olyan tetoválásokról, amelyek nyuszikákat ábrázolnak. Aztán elképzeltem, hogy egy lelkes régész több száz év múlva megtalálja az összeszáradt múmiáját annak a néhai embernek, aki rajongásában egy nyuszit varratott magára. Biztosan meg fogják állapítani, hogy kis civilizációnkban hatalmas nyúlkultusz uralkodott, és istenként tiszteltük a nyulakat. Aztán a sok chipes zacskót nem tudom, hogyan fogja értékelni a jövő kutatója, de a tetoválásokból biztos érdekes következtetéseket fog levonni...
   A testékszerekről nem is beszélve. Egyesek úgy ki vannak díszítve, mint egy felszerszámozott ló. Kíváncsi lennék ezek a szintetikus ékszerek milyen emléket hagynak maguk után enyésző kis porhüvelyünkön... ez olyan költői kirohanás volt. Mindenesetre érdekes gondolat, hogy mi mit gondolunk az előttünk élő népekről, és rólunk mit gondolnak azok, akik utánunk élnek. A más kultúrákat, a más országokban élő embereket is nehezen értjük meg, mennyi félreértelmezés lehet a korban távolabb élő emberek gondolatvilágával kapcsolatban!





És plusz egy érdekesség: nem nyúl- tetkó, hanem csincsilla (szerintem)! Egyébként nagyon cuki...

2012. június 24., vasárnap

Harminc

   Betöltöttem a harmincat. Az ilyenkor szokásos kérdés: nem szeretnél újra fiatal lenni? A válaszom határozott NEM. Soha többé nem szeretnék fiatal lenni. Sőt, azt is mondhatnám, örülök, hogy megöregedtem. Már amennyire öregnek számítok így valahol félúton.
Nem szerettem gyerek lenni. Pedig ez a gondtalanság időszaka, a tetteknek még nincs súlya, nincs felelősség, csak önfeledt játék. Gyűlöltem. Nem szerettem, hogy mások döntenek helyettem. Hogy olyan elvárásokat támasztanak velem szemben, amihez semmi közöm. A felnőtteknek általában van egy elképzelésük a gyerekekről, de csak kevesen veszik a fáradtságot, hogy megismerjék a gyereket, akiben már ott vannak a felnőtt életének csírái. Mindenki azt akarta, hogy legyek valaki. Nagy ember, fontos ember, híres ember. De én senki sem akartam lenni. Nagyon jól éreztem magam a saját kis világomban, ahonnan folyamatosan ki akartak rángatni. Módfelett kellemetlen.
Nem mindenki hivatott arra, hogy nagy tetteket hajtson végre, hogy befolyásolja az emberiség történelmét. Én sem azért lettem, hogy bármi maradandót alkossak, vagy megváltsam az emberiséget. Bejárok dolgozni, megcsinálom a nem nélkülözhetetlen munkám, és ennyi. Nem teszek semmit a világ jobbá tételéért.
Aztán jött a tizenéves kor. Amit az emberek nagy része visszasír. Szerintem rémálom. Nekem legalábbis az volt. Tele voltam félelmekkel. Hogy mi lesz velem, mi leszek, ha nagy leszek. Tetszem- e ennek, annak, ha igen, miért, ha nem miért. Mit akar tőlem az a bizonyos, mit nem akar. Nagy az orrom, alacsony vagyok, tele vagyok pattanásokkal és még a fenekem is túlméretezett. Semmi sem volt jó, állandóan nyűglődtem valamin. Na ezek a dolgok elmúltak. Nem lettem magasabb, se szebb, csak már nem okoz problémát, ha tükörbe nézek. Megtanultam megbarátkozni ezekkel a dolgokkal. És azóta határozottan jobban érzem magam a bőrömben!
Nyilván minden életkornak megvannak a maga nyűgjei. Mostanság már nem bírok végigbulizni egy éjszakát. Nem bírnék egy hetet a Szigeten. Előnyben részesítem a tornacipőt a tűsarkúval szemben. Törvényszerű változások, amire most rácsodálkozom. Viszont már nem érdekel, mi van rajtam, ki néz meg és mire gondol közben (ez igen bizarr helyzeteket szül, amikor az ember lánya egy kiéhezett nyálcsorgató hímnemű lénnyel kénytelen kommunikálni). Csak vagyok. Az állatkáimmal, a szeretteimmel. Egy jó könyvvel. Szemlélődve, elgondolkodva. Persze mindenről nagyon határozott véleményem van, de sokkal jobb így, egy lépés távolságból követni az eseményeket.
Nem szeretném újra azon törni a fejem, hogy mivel is kell nekem foglalkozni a világban. Hogy megvalósítsam önmagam. Mert az ember, amíg fiatal, elhitetik vele, hogy neki meg KELL valósítania önmagát. És aki nem akarja? Én szeretek egyszerű háziasszony lenni. Odafigyelni rá, hogy legyen tej a hűtőben és mindig legyen legalább egy guriga tiszta zokni. Hogy akit szeretek, viszont szeressen. Hogy az állatkáim örüljenek, ha meglátnak. Mert ezek a fontos dolgok, számomra. Az ördög a részletekben lakozik!

Uram s parancsolóm

2012. június 21., csütörtök

Egy nyúl hétköznapjai - nyolcadik toppantás

   Eddig mindig olyan képeket mutattam, amelyeken a nyúl egy imádnivaló, cuki kis jószágként szerepelt. Ez így is van, a nyuszikák alapjában véve kedves és szeretetre méltó állatok. De! Mint mindenkinek, nekik is megvan a maguk sötét oldala. Most ezt a nem közismert, nem sokat szellőztetett árnyoldalat mutatom meg nektek!
   Arcimboldo, mint azt korábban említettem, szabad lábon garázdálkodik egész nap. Mindenhova bejárása van, egy ideje már éjszakára sem csukom be. Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag az első naptól kezdve szobatiszta. Azaz nem pottyantja a bogyóit szerte- széjjel, mindig bevonul a ketrecébe üríteni. Olvastam róla, hogyan lehet a nyuszikákat szobatisztaságra szoktatni, de ezekre a trükkökre nem volt szükség, az első pillanattól kezdve tudta, hova szabad potyogtatni, és hova nem. Szerencsém volt.
   A ketrecét viszont minden nap takarítom. Most megmutatom, milyen disznóólat képes csinálni egyetlen nap alatt a kis cukorfalat:
káosz nyúl nélkül

káosz nyúllal

van itt minden, ami egy nyúlból kijöhet

 
az elégedett romboló




   Na igen, nyuszika dühöngő őrültként csapkod, dobál, pusztít. Szóval mindent elkövet annak érdekében, hogy egy disznóólra emlékeztessen a kis hajléka, mintsem egy nyusziszobára. Ha nyulat szeretnél, ezt mindenképp vedd számításba! Nemcsak egy dédelgetnivaló pihe- puha kis plüssnyuszit kapsz, hanem egy potyogtatógépet! Mivel elég sokat eszik- gyakorlatilag egész nap, folyamatosan- elég sok nyuszitermék is keletkezik. Nem egy gyors hadművelet a ketrecpucolás, főleg úgy, hogy megállás nélkül lábatlankodik, "bele akar szólni" mindenbe. Aztán amint végeztem, megkezdi romboló tevékenységét...
   Íme a kitakarított nyusziszállás:
na itt még van mit takarítani!

ellenőrzés

jöhet a hami

 
halámolás
   És ha mindent rendben talált a szigorú ellenőrző- bizottság, jöhet a kaja:
nem várja meg a földet érést

a kedvenc sali

ubi, répa, nyuszicsemege

2012. június 19., kedd

Szombathelyi falfestmények

   Szombathelyen is laktunk egy kis ideig. Minden negatívuma mellett hatalmas kaland volt, felejthetetlen élmény. Ami számomra a leginkább pozitív volt az egészben, az ősi város, Savaria. Megszállott rajongója vagyok az ókornak, amikor elhagytuk Budapestet az aquincumi emlékek hiányoztak legelőször. Ezt kárpótolta a város római kori emléke, a sok látnivaló, amiket addig nem is ismertem igazán. 
   A várost áthatja a múlt, az évenként rendezett Savaria Karnevállal megemlékeznek a nagy múltú város történelméről. Mindenhol van egy szelet a múltból, egy forró nyári napon a városban kóborolva fedeztem fel a falfestményt is, amit itt láthattok. Szombathely látnivalóit foglalja össze, a történelem tükrében, időrendben. Szerintem nagyon ötletes és látványos megoldás, csak azt sajnálom, hogy egy eldugott helyen van...






2012. június 17., vasárnap

Heti nyulam - 19.

Nagyon meleg van. A kisnyúl, mint egy lerakott kabát, elterült.


 Bárhol, bármikor meglepheti az álomtündér. Ilyenkor úgy alszik, mintha kómába esett volna.


 Kócos kis csibész, aléltan szuszog. Semmi sem zavarja. Még a fényképezés sem...


Néha álmodik is, ilyenkor a lábaival dobol, pislog, nyöszörög. Kíváncsi lennék, miről álmodik a nyúl!

2012. június 15., péntek

Híres nyulak 2.

   Természetesen személyes kedvencemet választottam, teljes elfogultsággal, mellőzve a racionális mérlegelést, hogy ki lehet a leghíresebb nyúl. Következzen a No, megállj csak! híres nyula, Заяц, Zajac, a Nyúl. A szovjet kultúra válasza a kapitalista Tom & Jerry-re. A szocialista bájjal megrajzolt abszolút pozitív hős nyúl kalandjai a folyamatosan cigarettázó, vásárolgató és a kicsiket nagymotorral riogató burzsuj farkassal. Ártatlan és határtalan igazságérzettel megtöltött rajzfilm, az ideák megvalósulása. A Nyúl szemmel láthatóan hajaz egy ideális úttörőre (pionyírka), aki önfeledten dalolászik, virágot szed, hatalmas szemeivel bárgyún szemléli a minden világok legjobbikát. Ebbe a szirupos idillbe tör be a farkas minden epizódban, de a már- már végletekig pacifista nyulunk a sarkára áll, előtör belőle a szovjet hős, és lerendezi a farkast. A szovjet rajzfilmipar megkapóan bájos és szívmelengető darabja. Ha időd és kedved engedi, érdemes a kor gyöngyszemei között mazsolázgatni, mert igazi kincsek lapulnak itt. Amíg Miki egér diadalmasan meghódította a fél világot, a keleti oldalon valódi kincsek születtek, szívszorítóan szép alkotások (értem itt a rajzfilmeket). Például a Micimackó orosz értelmezése. A szovjet lélektől duzzadó Zölduborka (bábfilm). És a többiek. De ez a bejegyzés a nyulakról szól.



2012. június 14., csütörtök

Sose bízz egy nyúlban!


Vettem borsót. Friss, zsenge, illatos borsót, amiből ízes levest terveztem főzni. Nekiláttam pucolni. Borsót fejteni egy egészen spirituális élmény: mindig eszembe jut, ahogyan a dédanyám a combjai közé szorította a vajlingot, énekelt, és közben pucolta a borsót. Néha mesélt is az ő szüleiről, nagyszüleiről... Brutális belegondolni, hogy egy káprázatos napon, mi ketten a diófa tövében, a tizenkilencedik századról beszélgettünk. Akkor valahogy nem történelem volt, hanem az a pillanatba kúszó jelen, ami örökké tart. Elég fiatal voltam még,  akkor nem gondoltam, hogy a dolgok ennyire hamar elillannak, egyszerűen csak élveztem ezt az időt. A nap sugarai, ahogyan áttűnnek a diófa tenyérnyi levelein, az egyik pillanatban árnyékot vetnek, a másikban odébb libbennek. A felpattanó borsók héjának édes hangja, és a mindent belengő borsóillat, felejthetetlen emlékként él bennem. A héjakat egy kosárba gyűjtöttük, aztán megették a malacok. Nagyon szerették ők is.
   Dédanyám akkor olyan volt, mint én: fiatal, és hittem, sosem múlik az a nyár. Nyilván, a nyár elmúlt, sőt, azóta sok nyár múlt már el, de a pillanat örök, és ha borsót pucolok, akkor mindig látom a kezemen a diófa leveleinek árnyékát, és érzem a bőrömön a korai nyári nap melegét. Ezek a töredékek illannak el az idő sodrásában a leghamarabb, mint a homok, hiába akarod megfogni, szétfolyik, eltűnik, kipereg az ujjaid közül. Aztán egy illat, egy üvegszilánk a valóság és a képzelet falának vékony tükréből- és mintha nem mozdult volna az idő, újra ugyanott vagy.
   Épp így merengtem a múlt, a múltam és az őseim múltjának örvényében, amikor beállított Arcimboldo. Azonnal teljes figyelmet követelt magának, jelenlétében nincs helyük az eleimnek, a világ titkos misztériumainak, csakis ővele lehet foglalkozni.
   Mivel még nem találkozott a borsóval, gondoltam, megmutatom neki. Annyira játékos hangulatában volt, hogy esze ágában nem volt megkóstolni. A borsószemet görgette és lökdöste a konyhában, kergette. A héját pedig elégedetten dobálta. Szóval kóstolóról szó sem volt, bár gondolom, ha érdekelte volna a dolog, csak beleharap. Nem tette.
   Miután végeztem, egy nejlon szatyorba raktam a héjakat, ami szemétté vált, pedig hogy örült volna neki egy kecske vagy egy malac... Mindig sajnálom, ha valami kárba vész, pláne, ha más meg örülne neki. Indultam tovább a dolgomra, Arcie épp egy karton dobozt cincált. Egy ideje rákapott a kartonpapírokra, napi rendszerességgel kell tépkednie. Szerintem ez amolyan terápiás jellegű dolog nála, mert hatalmas indulatokkal vetődik neki, szaggat, marcangol, mint egy ragadozó. Utána pedig sokkal kiegyensúlyozottabb. Szóval neurotikus nyusziknak javaslom a karton doboz használatát, egész jól levezeti a feszültségét.
    Hallom a konyha felől a gyanús neszeket. Trappolok ki, mert a drágám képes magában is kárt tenni. De most szerencsére nem ez történt. Kirámolta a zacskóból a borsóhéjakat. Beterítette vele a konyhát. Ez csak azért okozott némi fennakadást, mert előtte mostam fel. Kicsit zokon vettem. Duzzogva összesöpörtem, Arcie- t betereltem a lakosztályába, adtam neki egy szál répát, foglalja el magát azzal. A zacskót bekötöttem, hogy ne legyen kedve újra kipakolni.
   Tovább haladtam a dolgokkal, konkrétan mostam, nem hallottam mi a helyzet, de néhányszor kipillantottam, az ártatlan arcú angyalka kedvesen pislogott felém. Gondoltam minden oké. Aztán az elégedett háziasszony dolgavégeztével kivonult a konyhába egy jól megérdemelt kóláért. És ÁÁÁÁÁÁÁÁ! Nyuszika nem tudom, hogyan csinálta, illetve, hogy mikor, de az egész konyha be volt terítve szeméttel. A borsóhéjas zacskót miszlikbe szaggatta, aztán vérszemet kapott, és a szemetest is felborogatta, széttépte és terítette a konyhában. Természetesen a lebukás pillanataiban is a ketrecében lapult, tündéri, ártatlan szemekkel pislogott felém. Mintha ő maga sem értené, hogy lett a konyhában ilyen rendetlenség.
   A nyúl már csak ilyen. Cuki, zabálnivaló kis plüssnek álcázza magát, holott egy elvetemült gengszter. A történet tanulsága: sose bízz egy nyúlban!